Ez a rész aztán húha... kicsit nem is tudtam mit kezdeni magammal utána. Lehet, hogy én állok most úgy lelkileg, de ez a fejezet nagyon erős lett. Még feldolgozás alatt van (vagyok), de olyasminek éreztem, mintha szakadna a cérna, mintha Nick az eddigi visszafojtott életét, érzelmeit, engedné szabadjára.
Az a költözés meg basszus már! Olyan frusztráció gyűlt fel bennem a hír olvastán, hogy komolyan meglepődtem magamon :D (most már nevetek, de elgondolkodtató, ez mit is jelent rám nézve) És azt akarom, hogy Nicholas leüvöltse Adam fejét. Még jobban mint, amit leírtál, még, még... Jó lenne már a katarzis, mert kiégek :D
Ja, és amit a végén beszólt Adam!! Mekkora egy idióta, én tuti beleüvöltöttem volna a képébe, hogy ráadásul én is az vagyok. Grr...
Igen, feléledt bennem az anyaoroszlán drága Nicholasom irányába.
Közben eszembe jutott, hogy az előző fejihez meg nem írtam, pedig volt egy rész, amit nem értettem (taps nekem...)
[taktikai szünet]
Nos, most újraolvastam, és szerintem értem :D Amikor Adam a tóparton azt mondja, hogy Nick szemeiben a feloldozást látja, akkor az Emma ellen elkövetett bűnére gondol? Sajnos nem emlékszem, hogy múltkor milyen gondolatmenet alapján jutottam oda, hogy nem értem ezt a részt, talán az zavart meg, hogy a végén meg mint mellékes dolog lett megemlítve, hogy felállt Adamnek Nicholas simogatására (!!!). Mert ez is lehetne bűn, hiszen barátnője van, akit elvileg szeret.
Bocsánat, hogy ilyen hosszan írok most, de muszáj!
Miután elolvastam az előző fejezetet is, jutott eszembe, hogy ez a költözéses dolog, lehet amiatt az este miatt van. Így próbálja Adam feloldani a bűntudatát... bár a buzizásra nincs mentsége, és most nagyon haragszom rá, szóval jobb is lesz így, engedje csak el Nicholast... ahj inkább abba is hagyom, mert csak körbe-körbe megyek az érzelmi hullámvasúton -.-
Azt hiszem ilyenkor lehet azt mondani, hogy túl jó az író. Teljesen bevonódtam érzelmileg a sztoriba.
Szóval enyhén szólva is irtózatosan várom a folytatást. ^^
Aileen