Ez nagyon ciki,óriásit koppintottam saját fejemre. Mobilomról nezeztem és egyből a kommentekre ugrottam azután olvastam a főoldalt szóval előző kérdésem sztornó....Olyan boldog vagyok, nagyon örülök a lehetőségnek amit kaptál. Bízom abban h minden az elképzeléseid szerint alakul majd ezzel is ösztönözve téged sok sok szépséges történet írására!

:D
Köszönöm szépen! <3

Nagyon régen írtam Neked, ami nem azt jelenti, hogy nem is olvastalak, mert egyszerűen nem lehet nem olvasni amiket írsz.
Még Guillaume mondta, amikor meglátta apukáját egy idegen nővel, hogy vannak pillanatok, amikor az ember csak ott akar maradni az útpadkán ülve, és soha többet fel nem állni onnan... az elmúlt időszakom pont ilyen volt, és még lesz is sajnos. Viszont úgy érzem, itt az idő, hogy leírjam hálámat, amiért Te mindig itt vagy, és kiutat adsz a hétköznapokból a történeteiddel.
Nagyon szeretem a legújabbat is, megint egy teljesen egyedi történetet hoztál nekünk. Én nehezen fogalmazom meg pontosan mi van a fejemben, de amint látom, hogy új fejezet van, elönt a boldogság, és azonnal olvasom, és falom a betűket. Ákos nagyon szimpatikus nekem, az öniróniát, és szarkazmust én is sűrűn alkalmaztam egy időben.
Pont nemrég gondolkoztam el azon, hogy végső soron mindenki csak azt szeretné, ha valaki szeretné, szerelemmel szeretné, ha tartozhatna valakihez. Így már nem olyan ijesztőek az emberek, persze csak távolból :D

Köszönöm, hogy vagy nekünk, nekem, és megosztod velünk a csodát, ami benned van! :)

Kedves Aileen!
Örülök, hogy hallok (olvasok) rólad, mert hiába tudom, hogy minden olvasómnak megvan a maga élete, és előbb-utóbb elsodródik 'tőlem', vagy csak némán úszik tovább mellettem, mégis megfordul a fejemben, vajon kivel mi lehet, jól van-e.
Sajnálom, hogy nehéz időszakot élsz át. :(
Szíven ütött, amit idéztél, mert ez a gondolat már jóval René előtt megszületett bennem, és elég meghatározó érzés az életemben. (A René csupa ilyen 'egyszer majd leírom' érzés-gondolat gyűjteménye.) Azt hiszem, én a padkán ülve írogatok már jó ideje.
Remélem, neked sikerül felállnod. :)
Nagyon szépen köszönöm a szavaidat! Nagyon meghatottak. <3 Igazán örülök, ha azzal, amit csinálok, segíthetek legalább egy egészen kicsi időre kikapcsolódni.
Ha józan ésszel belegondolok (ami nekem nincs ám mindig kéznél :D), megállapíthatom, hogy valójában már mindent elértem, amire valaha vágytam, sőt kettő az egyben teljesült az álmom: írni és segíteni. :)
Nem igazán vagyok ellátva önbizalommal (sosem voltam), ezért okkal/ok nélkül folyton elbizonytalanodom. Jelenleg elég mélyről kapaszkodom felfelé, de az 'ilyen' köteleknek hála egyre gyorsabban haladok.
Én is csak annyit mondhatok: Köszönöm, hogy vagy! :)

Kedves Carol!
A Merengőről tévedtem ide, ahol Sindarin néven kommenteltem a Szerelem a Pál utcában ficedhez. Én voltam az, aki az Aranysárkányt emlegette és nagyon aggódtam, hogy zárod le a történetet. És akkor te a válaszodban azt írtad, hogy rengeteget írtál már, de mindig sikerült elkerülni a tragikus végkifejletet. Mivel úgy igazán megkapott a történeted hangulata, stílusa (ez azért ritka nálam), és rettentően kíváncsi is vagyok, a nyomodba eredtem a neten és idetaláltam. Először csak álmélkodva szétnéztem, nem is nagyon tudtam, mire számítsak, kicsit be is húztam a nyakam, hogy milyen terra incognitára érkeztem. Hogy otthon érezzem magam, szépen elolvastam itt is (kétszer) a Pál utcai ficet (igen, én is szerelmes vagyok már nagyon régen Bokába, Gerébet pedig - a hibáival együtt, meg talán pont azért - meg mindig nagyon szerettem, és itt nálad még jobban megszerettem őket). Aztán összeszedtem a bátorságomat és elkezdtem kalandozni, olvasni a többi történetet. És hát ez - ez olyan volt, mintha kinyílt volna egy ajtó! Annyira finomak és érzékenyek az írásaid, annyira behúztak, megnyugtattak, megmosolyogtattak (a szó legjobb értelmében), simogatták a lelkemet. És közben felszabadulnak és ösztönösnek éreztem őket. Ahogy hagytam magam elbűvölni, járt az agyam (mert soha nem bírok magammal), hogy mi ez, mi ez, ami ennyire megfog? Arra jutottam, hogy minden nyilvánvaló különbség ellenére én valószínűleg a szereplőid valamilyen lelki rokona vagyok, és egyszerűen örülök, hogy családtagokat találtam, ott, ahol a legkevésbé sem számítottam rá.
Úgyhogy most azért is írok, hogy tudd – nekem is vannak angyalaim (bár eddig ezt nem így fogalmaztam meg magamnak), és most betettelek közéjük, úgyhogy fogok ide járni és olvaslak, figyelem, miket írsz, és úgy általában nagyon-nagyon hálás vagyok neked, és rettentően örülök, hogy megtaláltam a site-odat.
(Csak, hogy konkrét legyek: nagyon szerettem a LoveJournal-t, a LifeJournal-t, az egész René-történetet, iszonyatosan tetszik az új sorozat is. Van még sok minden, amit nem olvastam, de ennek külön örülök, azokat tartalékoltam sötét napokra.)
Még visszatérve a Pál utcai történetre: bár én hoztam fel a Merengőn a Kosztolányi –párhuzamot (láttam, hogy egy másik kommentelőnél már nem örültél neki), nem éreztem semmit egy pillanatig sem koppintásnak, inkább ez a kicsit melankolikus, finom, századfordulós, impresszionista hangulat volt, amit eszembe juttatta az Aranysárkány gimnazistáit. Ahogy olvastam tőled mást is, még inkább látom, hogy milyen a saját hangod, stílusod. Így újraolvasva Bokáékat (igen, belefogtam még egyszer), inkább már téged, a te hangodat hallom. Megértem amúgy, ha nem akarsz erre a történetre visszatérni, de ha egyszer eszedbe jut egy Boka-Geréb speciál (inkább a későbbi életükre gondolok - jaj, úgy el tudom képzelni Jánost komoly orvostanhallgatónak! És most már biztos eljutnak együtt színházba ) az nagyon szép lenne. De most úgy vagyok vele, hogy írsz, amihez kedved van, rám számíthatsz, mint olvasódra.
Hát, egy kicsit hosszúra és érzelmesre sikeredtem (mit hozott ki belőlem, amit itt találtam…). Még egyszer köszönöm, Carol, az élményt!
Szeretettel: Sinda

Drága Sinda!

El sem tudod képzelni, mit jelent nekem a leveled. <3 Egy szerzőnek egy ilyen visszajelzés a MINDEN!

Tegnap este óta gondolkodom, mit és hogyan válaszoljak. Szeretnék cifra, szép mondatokat idevarázsolni, hogy leírhassam velük, amit érzek, de ehhez át kellene adnom a szót valamelyik karakteremnek, mert ők sokkal jobban ki tudják fejezni magukat, mint én. :)

Én csupán annyit tudok mondani, hogy mérhetetlenül hálás vagyok és nagyon-nagyon köszönöm. Szóval képzeld azt, hogy ezek az egészen egyszerű szavak most nagyon bonyolultakká és szépségesekké változtak (ahogy a te leveledben is tették).

Elteszem a leveled a kincseim közé, és sötét napokon elgyönyörködöm a ragyogásában.

Nagyon boldog vagyok, hogy idetaláltál. :3

Szeretettel:
Carol

U.i.: Azt hiszem, tudom, melyik karakteremnek kell majd átadnom a szót… ;)

Ó, hát ebbe most belepirultam. :-) Igazán örülök, hogy örülsz, hogy én örülök. <3 Meg annak, hogy a sok örömet és jó érzést, amit tőled kaptam, valahogy viszonozhattam. (Én egy ilyen félénk olvasó vagyok, nehezen szánom rá magam a kommentelésre, meg kell győznöm magam, hogy elő kell bújnom.)
Most aztán kiváncsian várom, melyik karakterednek adod át a szót.
Szeretettel: Sinda

Én miért érzem úgy, hogy egy újabb gyöngyszemet hoztál? Annyira szeretem, hogy változatos témákat választasz, és hogy nem félsz olyan dolgokat boncolgatni, amiket amúgy szeretünk a szőnyeg alá söpörni. Mellesleg annyira óvatosan és gyengéden írod ezeket a dolgokat körbe, hogy azzal az ember velejéig hatolsz.

Sok történeted folytatását vártam már mióta olvaslak (amikről abban a pillanatban azt hittem, hogy az a legesleg), de ezt egy picivel jobban várom a többinél, mert Ákos már a 2. bekezdésnél a szívem csücske lett, ahogy Lányok Álmának őszinteségéből elég volt 2 mondat, hogy Ákos mellett helyet foglaljon.

Köszönöm! <3

Szia, Asha!

Remélem, nem csal a megérzésed. :) Még ott a tojáshéj a pelyhes kis fenekén ennek a történetnek, de bízom benne, hogy hamarosan magabiztosan fog szárnyalni, mert én is nagyon szeretem. :) A régi szép időkben lelkesedtem így...

Nem szoktam elárulni, hogyan jön egy-egy ötlet, de ez mókás (és kicsit rejtélyes), úgyhogy mesélek róla. Egy ideje gondolatban egy másik sorozat tervével foglalatoskodtam, aztán két hete egy reggel arra ébredtem, hogy bazi nagy pattanás nőtt az arcom közepére, oda, ahol még a bazi nagy napszemüvegem sem tudta eltakarni. :'D Ültem a villamoson, és éppen a szerencsétlen sorsom fölött szomorkodtam, amikor átmentünk egy vasúti alagúton... és akkor, a semmiből, megjelent előttem a sötét ablaküvegen egy arc (egy csupaseb arc, egy villanásnyi pillanatra)... ennyi, meg is született Ákos karaktere. Amíg beértem a melóba összeraktam a történetet, és el is kezdtem írni.

Izgalmasnak találom az ilyen témákat, rengeteg lehetőséget adnak az emberi lélek bemutatására/boncolgatására, ami nálam mindig a főszál, mivel nem írok valami nagy kalandokban bővelkedő történeteket.

Köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy ezek szerint sikerül finoman megragadnom a témát. Valószínűleg sokat segít benne a túlfejlett empátiám. :D

Hú, most még nagyobb lett rajtam a felelősség. Nagyon jól indított ez a sorozat, igyekszem megtartani a színvonalát a folytatásokban. Szeretem ezeket a fiúkat, akik többnyire még csak a fejemben élnek, talán ez az érzés segíteni fog ebben. :)

Köszönöm szépen, hogy írtál! <3

Ó istenem, nagyon tetszett ez a kis háttérinfó! Általában nekem is spontán benyomásokból és ilyen kis illúziókból születnek a legjobb ötletem. Szeretem őket. :)
Örülök, hogy Ákos karaktere megszületett, mert nagyon szeretem ezt a bohóchalat. Édesen esetlen és a 2. fejezet részein olyan boldogan vigyorogtam, hogy barátom megkérdezte miért mentem át elégedett óvodásba. (Meghagytam titoknak.)

Nagyon is sikerült! És igazából nem kell Ákos problémáival sem küzdeni ahhoz, hogy a szorongását megértsük és kicsit átéljük vele együtt.

Ne érezd stressznek. Csak csináld azt amit eddig, mert eddig is nagyon jól ment. <3

Köszönöm az újabb részt!

:)
Igen, ezek a legjobbak!

Köszönöm! <3 Teli találat! Pontosan ezért választok ilyen témákat, amelyek sarkítottan ugyan, de a hétköznapi problémákat és az életet tükrözik. Szeretem nehézségek elé állítani a szereplőimet, mert így lesznek izgalmasak, és ami fő, így lesznek olyanokká, akikben bárki magára ismerhet (jó, nem bárki :D, de sokan).

Köszönöm, hogy írtál! :)

Kérlek legyen még Puf írás

Úgy örülök, hogy ennyire sikeres lett ez a kis fanfici! *-*
És örülök, hogy része lehettem picit a színdarab óta dívó PUF őrületnek. :D
Sosem tudok senkinek sem lelkiismeret-furdalás nélkül nemet mondani egy kérésre. Úgyhogy inkább nem mondok nemet, de azt se mondom, hogy lesz... mert nem tudom, mi lesz, mire lesz kedvem, energiám.
Eddig mindenkinek azt mondtam, hogy új történet biztosan nem lesz, más párkombinációkkal, új szerelmekkel, stb. Boka és Geréb bennem így él, ilyen személyiséggel, maximum folytatni tudnám ezt a történetet, de az már nem a PUF lenne, és nem is látom sok értelmét/szükségét a folytatásnak. A PUF világából más karakterek nem vonzanak. (Nem akarom feltámasztani Nemecseket és belezúgatni Áts Feribe. :'D)
De... Most pihenek egy kicsit, elevezek más vizekre, aztán még bármi megeshet, jöhet ihlet bármire. :)

Jaj nekem! Imádom minden írásodat, de a Szerelem a Pál utcábanhoz alig mertem hozzákezdeni. Aztán elolvastam és nem tudtam abbahagyni! Alig vártam az új fejezeteket! S most mihez kezdjek? Muszáj várnom, hogy mi lesz a következő, amit olvashatok tőled

Szia!
Örülök, hogy a többi írásomnak hála (:3) belekezdtél ebbe a történetbe is. Annak meg még jobban örülök, hogy tetszett. :3 :3
Egy kicsit osztozom veled a hiányérzetben, de majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében. ;)
Köszönöm szépen, hogy írtál! ♥