Nekem végem van! Nagyon tetszett ... egy apró -finom gesztus és máris lebuktak, jaj olyan izgatott vagyok mi lesz majd Adam reakciója.
Nicholas-Voltaire páros verhetetlen!
Kedvenc részem:
"Jó alaposan lesmároltam Voltaire-t, megölelgettem test szerte, végül visszatértem a kedvenc alkatrészemhez és tenyerembe vettem, hogy elbabusgassam.

– Lemerült – sóhajtotta Voltaire szomorúan.

– Nem baj, csak pro bono cirógatom, még töppedten is imádom.

Voltaire felpillantott a plafonra. Nem lett könnyes a szeme, de majdnem.

Turbékoltunk, mint a galambok."

Hát lehet őket nem szeretni? És a végén, ahogy Voltaire vigasztalta Nicholast, nekem is kedvem támadt megölelgetni őket egy picit!

Köszönöm az élményt!

Éppen ma írtam őket egy kicsit. :D
Bizony, milyen kevésen múlok milyen sok. :)
A Nick-Voltaire páros jól elhúzott a kedveltségi versenyben, és Adam igencsak lemaradni mögöttük.

Örülök, hogy ilyen sikere lett ennek a történetnek. Nehéz szívvel fogok megválni tőle. :'(

Köszönöm, hogy írtál! <3

Hűha! Majdnem infarktust kaptam, mikor megláttam, kevésen múlt, hogy nem csúsztam le a rendelésről...
Annyira örülök, hogy mégis összejön a harmadik könyv! Olyan sok örömöt adnak, az elsőt már 3szor elolvastam. :)
Már írom is a rendelést!

Szia!
Jobb későn, mint soha! ;)
Örülök, hogy ennyi örömet adnak. :3 (Örülök, hogy van értelme annak, hogy írásra adtam a fejem. :))

Szia Carol!

Megörültem az új Pál utcais fejezetnek, mert régen írtál már róluk. Vissza is kellett olvasnom, hogy milyen az "olyan fiú" :D

Szeretek róluk olvasni, mert a régi időket idézi vissza, amikor még az emberek (gyerekek) tovább voltak ártatlanok, amikor szájról szájra jártak az információk, nem a neten "okosodott" a tudatlan, és így minden valahogy izgalmasabbnak tűnik. Ma már a felfedezésnek nincsen tétje, nem kell megküzdeni érte...
Nem tudom, miért írok ilyeneket, valami csalódott melankólia lett úrrá rajtam, és valószínűleg nincs is igazam, holnap mást fogok gondolni... de mindegy most, most egy picit én is Pál utcai akarok lenni.

Ja, és tetszett ez a mondat: "Mintha már ezer éve tartana ez a nap."
Valahogy annyira szívből szólt, és annyira átéreztem, hogy meg kellett jegyeznem :)

Ami a fejezet végén történt, pedig hirtelen ért, de szerintem csak azért, mert ők sem gondolták, hogy ez valaha bekövetkezhet.

Egyébként meg mostanság át tudom érezni azt is, hogy Geréb érinteni akar, és ezért úgy intézi az eseményeket, hogy azok megtörténhessenek. És ez tetszik benne. Ez a bátor akarás, ami tettbe fordul, mert mer hallgatni a belső vágyaira. Valahogy ezt is a gyermekiességének tulajdonítom, de jobban belegondolva azért elég sok jól működő felnőtt is képes erre. De tény, hogy nagyon sok gyerek vágyát törik le a felnőttek ("Nem körülötted forog a világ"). De most elkalandoztam, bocsánat :)

Örülök, hogy újra olvashattam tőled, és kíváncsian várok bármit^^ :)
Aileen

Szia! :)

Tényleg régen vettem elő őket. Nekem is vissza kellett olvasnom. :D

Azt kell mondjam, hogy sajnos igazad van, de lehet, hogy csak rajtam is erőt vett ma a melankólia. Nemrég egy üvegfúvó műhelyben gondolkodtam el azon, hogy a technikai fejlődés mennyi értéktől fosztotta meg az emberiséget. Ma már mindenki csak minél több pénzt akar keresni (minél kevesebb munkával), hogy kütyüket vehessen...

Sosem gondoltam volna, hogy Geréb egyszer ennyire a szívemhez nő. Mindig Bokát imádtam. Persze a könyvet olvasva nem repesek ennyire Gerébért, csak a saját történetemben. :D

Minden felnőtt egyszer gyerek volt... ezt néha nehéz elhinni. Tapasztalatból mondom, ha nincsen egy felnőtt, aki letöri a vágyaidat, akkor saját magadnak kell lemondani róluk, és az is van olyan megrázó. (De most én is elkalandoztam. :))

Örülök, hogy újra olvashattam tőled. ;)
Már érik egy történet...

Kedves Carol!

Nagyon-nagyon, de nagyon tetszett az új szösszeneted! Talán, mert még sose írtál aszexuálisokról, vagy mert csak szimplán megszállott vagyok, ha az írásaidról van szó.
A viccet félretéve, tényleg nagyon megfogott ez a történet. Először értetlenkedtem, hogy miért nem akarja Amory, hogy végre odamenjen hozzá Loic, aztán arra gondoltam, hogy szimplán jobban szereti amíg még tart az egymást megfigyelős "játék", de amikor kiderült, hogy mi is van a háttérben, eléggé letaglózódtam.
Már olvastam korábban a szexualitás spektrumáról, de megnéztem ezeket is, amiket belinkeltél, és megint csak rá kellett jönnöm, hogy mennyire hiperszexualizált világban élünk. És valahol ez a természetes, mert régen mi volt? Kaja, alvás, szaporodás... De az mindig mélységesen felháborít, amikor valaki azért ítél el másokat, mert nem úgy és nem azzal szexelnek ahogy (természetesen tekintsünk el a ténylegesen patológiás szituktól) ők azt jónak látják, sőt úúúristen a másik nem is ember, ha nem csinálja rendszeresen, vagy egyáltalán!
De visszatérve a történethez, pont ezért örülök, hogy most egy ilyen csodával leptél meg minket. Emlékeztetni és tudatosítani kell magunkban, hogy nem csak heterók és melegek vannak a világban, hanem nagyon sokfélék vagyunk, egy hosszúúúúúú spektrumon foglalunk helyet, és ettől függetlenül törekszik mindenki a lehető legboldogabb életet élni, ha hagyják neki.
Köszönöm, hogy megint olvashattalak, és nagyon várom, hogy továbbra is falhassam a betűidet! :)
Aileen^^

Szia, Aileen!

Nagyon-nagyon örülök. :)
Igyekszek változatos témákban írni, és ebbe az ötletbe szó szerint beleszerettem.

Igen, engem is felháborít. Egy blogon olvastam cikket az aszexualitásról, és annak ellenére, hogy maga a blog kisebbségi témájú, és a cikk írója meleg könyvek szerzője, felháborító stílusban és színvonalon írt, megalázva ezeket az embereket, akiknek a létezését röhögve vonta kétségbe, mert hát olyan nincs, hogy valaki ne akarjon szexelni. Ekkor kezdődött el íródni bennem Amory története.
Nem bírom, ha kinevetnek, kigúnyolnak embereket csak azért, mert mások. És, ahogy írod, hagyni kellene egymást élni.
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál. <3
Mindig falom a kommentjeidet. ;)

Aww megtiszteltetés, még sose mondtak nekem ilyet^^ (hogy az én betűimet falja valaki *o* ) És igazán nincs mit, öröm neked írni! :)

Bevallom, annak idején nem voltam oda a Pál utcai fiúkért, a kötelező jellege elvette az élvezetet. Bár tény, hogy még így is az volt a legjobb a kötelezők közül. De most nagyon jó volt visszautazni a világukba egy kicsit, még ha némileg másképpen is. Magam is meglepődtem, hogy megszerettetted velem a srácokat! :D

És az új történet is nagyon belopta magát a szívembe, Bobbyt nem lehet nem szeretni. ;) Mindig meglep, hogy milyen könnyen el tudod érni, hogy belemerüljek a történeteidbe, és mindegyiknek teljesen más hangulata van, nem egy kaptafára épülnek, a szereplők valósággal élnek is kikiabálnak a képernyőről, hogy mi az, hogy nincs rájuk időm, ők itt figyelmet igényelnek, kérem szépen! Akkor is tessék elolvasni, ha hajnali egy van! Nem érdekel, mikor kelsz holnap, engem nem lehet kihagyni! xD
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy álmatlansággal gyötörsz, hidd el, az nélküled is megvan, tehetségem van ahhoz, hogy mindig találjak magamnak olvasni/nézni valót. ^^" De vonzanak a történetek. :)

Az abszolút kedvencem viszont ( és ahogy látom, nem csak nekem ^^ ) a Love-Journal. Igen, még mindig. Vagy már megint, nem tudom. Nick valamiért utánozhatatlan. :D Talán a szókimondósága, a gondolkodásmódja, az életstílusa, de imádom. >w< Mindig azonnal falom a fejezetet, ahogy jön! :D

Szia!
Olyan fura, mindenki ezt mondja. Én imádtam a regényt, gyerekkorom egyik legszebb emléke. (Odaképzeltem magam mellé a fiúkat, és tök jókat játszottam velük. Nem voltam teljesen komplett gyerek. xD) Valahogy soha nem zavartak a kötelezők, csak mert 'kötelezők' voltak, ha valamelyik tetszett, akkor szerettem, ha nem tetszett, nem szerettem. :D De örülök, hogy sikerült jobb fényben feltüntetnem a srácokat. :)
Bobbyék nagy segítségemre voltak a harminckét fokos éjszakák túlélésében. (Álmatlanságból születtek.) Hálám örökké üldözni fogja őket. :D
Örülök, hogy a nehéz indulás után, így a szívetekbe lopta magát az én Nicholasom. :3
Köszönöm, hogy írtál. <3

Kedves Carol!
Nemrég találtam rá a blogodra és bár nem vagyok nagy rajongója a yaoinak, az írásaid valami...döbbenetesek. Hihetetlen, ahogyan teljesen valósághűen mutatsz be számomra teljesen idegen szituációkat, és már csak azt veszem észre, hogy a valóságba szó szerint vissza kell zuhannom miután a történet végére értem. Személyes kedvencem a Love journal, alig várom hogy egyszer még könyv formájában a polcomon láthassam. :)
Sok sikert a továbbiakban!

Szia! :)

Örök hálám a csillagnak, ami idehozott.
Hú, akkor különösen nagy megtiszteltetés, hogy ennek ellenére elolvasod az írásaimat. <3
Ez 'Carol varázslata' ;) Üdvözöllek a kis zugomban! :)
Még minden megtörténhet - egy ideje sosem mondom, hogy soha -, még az is, hogy a polcodra kerül egyszer.
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál. :3 (Szebben sütött a nap ma.)

Ez a rész aztán húha... kicsit nem is tudtam mit kezdeni magammal utána. Lehet, hogy én állok most úgy lelkileg, de ez a fejezet nagyon erős lett. Még feldolgozás alatt van (vagyok), de olyasminek éreztem, mintha szakadna a cérna, mintha Nick az eddigi visszafojtott életét, érzelmeit, engedné szabadjára.
Az a költözés meg basszus már! Olyan frusztráció gyűlt fel bennem a hír olvastán, hogy komolyan meglepődtem magamon :D (most már nevetek, de elgondolkodtató, ez mit is jelent rám nézve) És azt akarom, hogy Nicholas leüvöltse Adam fejét. Még jobban mint, amit leírtál, még, még... Jó lenne már a katarzis, mert kiégek :D
Ja, és amit a végén beszólt Adam!! Mekkora egy idióta, én tuti beleüvöltöttem volna a képébe, hogy ráadásul én is az vagyok. Grr...
Igen, feléledt bennem az anyaoroszlán drága Nicholasom irányába.
Közben eszembe jutott, hogy az előző fejihez meg nem írtam, pedig volt egy rész, amit nem értettem (taps nekem...)
[taktikai szünet]
Nos, most újraolvastam, és szerintem értem :D Amikor Adam a tóparton azt mondja, hogy Nick szemeiben a feloldozást látja, akkor az Emma ellen elkövetett bűnére gondol? Sajnos nem emlékszem, hogy múltkor milyen gondolatmenet alapján jutottam oda, hogy nem értem ezt a részt, talán az zavart meg, hogy a végén meg mint mellékes dolog lett megemlítve, hogy felállt Adamnek Nicholas simogatására (!!!). Mert ez is lehetne bűn, hiszen barátnője van, akit elvileg szeret.
Bocsánat, hogy ilyen hosszan írok most, de muszáj!
Miután elolvastam az előző fejezetet is, jutott eszembe, hogy ez a költözéses dolog, lehet amiatt az este miatt van. Így próbálja Adam feloldani a bűntudatát... bár a buzizásra nincs mentsége, és most nagyon haragszom rá, szóval jobb is lesz így, engedje csak el Nicholast... ahj inkább abba is hagyom, mert csak körbe-körbe megyek az érzelmi hullámvasúton -.-
Azt hiszem ilyenkor lehet azt mondani, hogy túl jó az író. Teljesen bevonódtam érzelmileg a sztoriba.
Szóval enyhén szólva is irtózatosan várom a folytatást. ^^
Aileen

:) Visszatértem a fióknak írás pszichológiájához, így talán az jön át, hogy én is nagyon élveztem ezt a részt. (Nem mintha a többit nem szerettem volna írni, csak máshogyan.) Jót tett nekem ez a kis szünet. :)
A cérna valóban szakad, a történet közeledik a finishez.
xD Én is néztem nagyot, amikor Adam közölte a költözést. (Hirtelen ötlet volt. Vagy a tudatalattim most látta megfelelőnek az időt, hogy közölje velem a régóta dédelgetett ötletét. ;))
xD xD
Nem akarok spoilerezni, így Adamről nem nyilatkozhatok, valóban olyan görény-e, amilyennek tűnik.
Igen, a feloldozás a megcsalás 'bűnére' vonatkozott. De az olvasóé a lehetőség, hogy saját magyarázatot adjon ennek a feloldozásnak. :)
Erről most eszembe jutott, hogy nem is tudom, szeretnék-e a kedvenc írómmal a kedvenc könyvemről beszélgetni (Michael Cunningham), lehet, csalódnék. :) Nagyszerű író, néhány mondata annyira elvarázsol, hogy legszívesebben lefeküdnék velük... mondjuk elég gyakran fekszem le velük. :P :D

Köszönöm a gondolataidat, nagy élvezetes kommentet hoztál össze. :3
Majd érkezik...

puszi
Carol