Szia!
Van bennem egy cseppnyi szomorúság, hogy befejezted ezt a történetet, mert nagyon-nagyon szeretem, de olyan szellemes véget írtál, hogy szinte örülök, hogy ez volt az utolsó! :D (azt hiszem megint hozom a formám a zagyvaságokkal)
Elgondolkodtam, hogy vajon egy blogot meddig ír az ember? Ha azért kezdte, mert ki kellett engednie a belső feszültséget, mert "hangosan" kellett gondolkodnia problemákról, dolgokról, akkor amikor ezek megoldódnak az életében? Vagy ha a nagy örömét akarta szétkürtölni a világban, akkor amikor megborul a harmonikus boldogság, vagy amikor az újdonság varázsa megszokássá válik? .... Én speciel borzalmas naplóíró vagyok, de talán azért se megy nekem, mert az életem csak időnként, kvantumokban kapja a jó sztorilehetőségeket... na mindegy :D Máté csodás blogja után inkább letagadom, hogy valaha próbálkoztam ilyennel :D
Egyébként nem is értem, hogy tudsz ennyi féle karaktert megalkotni, és mindegyikük nagyon más. Ez a páros (Máté&Áron^^) annyira eszméletlenül aranyos, cuki, zabálni való, hogy hogy hogy nem is tudom, elolvadok, de komolyan :D:D Szerintem előléptek a kedvenc párosommá, bár már régóta imádom őket, ez a befejezés felrakta az i-re a pontot :D
Köszönöm, hogy olvashattam! :):)