Szia, Asha!

Remélem, nem csal a megérzésed. :) Még ott a tojáshéj a pelyhes kis fenekén ennek a történetnek, de bízom benne, hogy hamarosan magabiztosan fog szárnyalni, mert én is nagyon szeretem. :) A régi szép időkben lelkesedtem így...

Nem szoktam elárulni, hogyan jön egy-egy ötlet, de ez mókás (és kicsit rejtélyes), úgyhogy mesélek róla. Egy ideje gondolatban egy másik sorozat tervével foglalatoskodtam, aztán két hete egy reggel arra ébredtem, hogy bazi nagy pattanás nőtt az arcom közepére, oda, ahol még a bazi nagy napszemüvegem sem tudta eltakarni. :'D Ültem a villamoson, és éppen a szerencsétlen sorsom fölött szomorkodtam, amikor átmentünk egy vasúti alagúton... és akkor, a semmiből, megjelent előttem a sötét ablaküvegen egy arc (egy csupaseb arc, egy villanásnyi pillanatra)... ennyi, meg is született Ákos karaktere. Amíg beértem a melóba összeraktam a történetet, és el is kezdtem írni.

Izgalmasnak találom az ilyen témákat, rengeteg lehetőséget adnak az emberi lélek bemutatására/boncolgatására, ami nálam mindig a főszál, mivel nem írok valami nagy kalandokban bővelkedő történeteket.

Köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy ezek szerint sikerül finoman megragadnom a témát. Valószínűleg sokat segít benne a túlfejlett empátiám. :D

Hú, most még nagyobb lett rajtam a felelősség. Nagyon jól indított ez a sorozat, igyekszem megtartani a színvonalát a folytatásokban. Szeretem ezeket a fiúkat, akik többnyire még csak a fejemben élnek, talán ez az érzés segíteni fog ebben. :)

Köszönöm szépen, hogy írtál! <3