Szia, Carol!
A sosemkommentelő-de-mindig-szuperlelkes olvasóid egyikeként definiálnám magam, épp ezért most sem viszem túlzásba a hozzászólásom terjedelmét (legalábbis így tervezem;). Csak annyit próbálok belesűríteni két mondatba, mennyire imádom a történeteidet (igen, mostanra volt szerencsém egytől-egyig elolvasni őket) és mennyire örülök, hogy a könyvesboltokban is találkozhatok majd a műveiddel (még ha ez azt is jelenti, hogy többet kell várnom a Szépség és a szörnyre). Tényleg nagyon megörültem a sikerednek, és azt hiszem, ezzel még rengetegen vagyunk így. Mi, olvasók, tudjuk legjobban, mennyire megérdemled. Mielőtt olvasni kezdtelek (emlékszem, épp a Life-Journal futott, amikor rábukkantam a blogra, ami azóta is nagy kedvencem, az Évszakokkal és a Rejtett képpel együtt) (és persze minden más is:D), sosem hittem, hogy a "gyönyörű" szót érzem majd megfelelőnek egy irodalmi alkotás leírására, és mégis...
Kíváncsian várom Ákosék történetét (három fejezet alatt is nagyon megkedveltem őket), és további sok ihletet kívánok mindenhez, amibe belefogsz. Örülök, hogy megmarad a blog is, lelkesen fogok olvasni minden szösszenetet, amit két könyv kiadása között esetleg felteszel majd nekünk:))
Üdv:
Peregrino