Szia :)
Tetszik ez a hasonlat:"Áron neki olyan, mint Évának az alma, csábító". :)
Máté egy kicsit pesszimista alkat. Elhagyta az anyja, az apja a magányt választotta társául - ebben a mintában nőtt fel, ezzel azonosult. Áron még csak egy tini, bár érzelmileg jóval érettebb, mint Máté. :) Egy ilyen élethelyzet nem könnyű. Majd meglátjuk, hogyan bírkóznak meg vele a fiúk. ;)

Szia, tőlem megint egybe kommentet kapsz, elolvastam az összes fejezetet amivel elkészültél, az egész írásnak számomra van egy különös hangulata( csak hogy értsd nemrég olvastam a Mennyi időnk van című könyvet) ami ezt idézi csak fordított szemszögből, nem is hasonlítanám inkább hozzá csak a hangulatot amit az írásod idézet elő, tetszett, főleg azért, mert a "másságát" aránylag el fogadta Máté, azt is, hogy nem csak a nők jönnek be neki, valószínű nem fogod kifejteni annyira kifejteni az első együttlétüket, csak azt amit érzelmileg okoz majd a fiúban, kíváncsian várom a folytatást, köszönöm

Szia!
Amikor ma feljöttem az oldalra éééreztem, hogy lesz új feji^^ (khm hozzá kell tennem azért, hogy sűrűn felkukucskáltam érte)
Persze mint mindig, most is imádtam :)
A végén amikor Áron valamiért szomorú lett (kíváncsi vagyok mi köze ehhez a részeges Mikulásnak), Máté azt írja, hogy egy új Áront ismert meg. Annyira igaznak gondolom amiket leírt, a szomorúságunk megmutatása a másiknak a kapcsolat mélyülését jelenti, számomra legalábbis. És azzal, hogy megosztjuk a másikkal a nem-csupa-mosoly életünket, értelmet adunk önmagunknak, a viselkedésünknek és gondolatainknak, ami a jobb megismerést jelenti.
Nos, megint sikerült a zagyva gondolataimat még zagyvább mondatokban tálalnom neked :D
De a lényeg a lényeg, hogy már most irtóra várom a következő részt :)
Üdv

Szia :)
Nagyon örülök a kommentednek (amúgy mindig, de most különösen :3), mert kicsit tartottam a fogadtatástól amiért ilyen kis szomcsi lett ez a rész. De, ahogy te is írtad, egy kapcsolathoz ez is hozzátartozik, és ebben a történetben fontosabbnak tartom a realitást, mint a rózsaszínű romantikát. És Mátéról már elég sokat tudunk, ideje, hogy most Áront is jobban megismerjük. ;)

Nem írtál semmi zagyvaságot, csak azt írtad le szó szerint, amit ezzel a résszel ki szerettem volna fejezni. :))

Először is bocsánat, hogy nem írtam minden szöszhöz kommentet, egyszerű oka volt, a történeteid annyira kerek, és lezárt írások amihez én maximum csak gratulálni tudok és megköszönni, hogy szavakba foglaltad a gondolataid. Mindegyikben azt érzetem, hogy az ember tele van félelmekkel,de ha megtalálja azt az egyet aki úgy tudja elfogadni őt amilyen akkor ezek a problémák eltűnnek, illetve még azt is, hogy egy késve meg hozott döntés lépés mennyi időt vesz el az ember életéből, nem vagyok kritikus csak egy könyvmoly, de az amiket te itt alkottál, mind elgondolkodtató és némi humorral fűszerezett tükör nekünk embereknek, hogy mi minden mellett megyünk el nap, mint nap ha nem figyelünk a körülöttünk lévőkre, és saját kicsi világunkba zárkózunk, köszönöm az élményt neked

Klassz, h nem vagy kritikus! A kritikus nem képes arra a csodára, amire a könyvmoly, vagyis arra, hogy a szívével olvasson. :)

Örülök, h tetszettek a szösszeneteim, és köszönöm a kommentet. :3

Melankolikus történet, de még sem, a préda akaratán kívül levadászta a vadászt, az isten rádöbben, hogy ő maga is csak egy halandó :) Nagyon tetszett, mindig jön valaki aki beléd lát bármilyen jó is az álarcod, köszönöm

Köszönöm, tetszett az egyszerűsége, a szereplők nincsenek túl idealizálva, teljesen vissza adta a címet az írásod, és nem ragoztad túl, engem megfogott, köszönöm hogy olvashattam

Ó, én ez egyszerűséget szeretem. Nem ragozok és toldalékolok orrba-szájba. (Úgy tűnik, rám ragadt a srácok stílusa.) :D :D

Örülök, h tetszett. :)

Újabb szösszenet. <3
Bár nem volt annyira erős, mint az előzőek, de annyira szerethetőek és emberiek voltak mindketten, hogy még mindig a történeten kattog az agyam.
Köszönöm!

Igen, ez most egy kicsit eltért a megszokottól.
Magam is megleptem magamat vele. ;) De valahogy ők ketten egy ilyen történetre vágytak. :)

Miért van az, hogy ha te felteszel egy kis "szösszenetnek" titulált írást, akkor azt csak imádni lehet? (Annyira magvas gondolatokat akarok itt hagyni, mint amennyire megérintenek és elgondolkodtatnak a történeteid, de egyszerűen ehhez nem tudom eléggé kifejezni magamat.)
Imádtam. Hogy egy ennyire egyszerű, egyszerűen hiúsági kérdésből egy ennyire mély dolgot hozol ki. És.... aaaahhw. (Bár azt hiszem, ez nem épp az a befejezés, amit az egyszeri író várna, de tényleg nem találom a szavakat, annyira imádtam és annyira megérintett Liam és Noah története.) (Nem akarsz velük egy sorozatot? Vagy ők elmondták a maguk tanulságait? :))

Asha

Nem tudom, de örülök, ha így van. :3 Szeretek szösszenetet írni.
Mindig sikerül nagyon szép gondolatokat itt hagynod, köszönet érte. :)
Érdekes, h ezt kérdezed. Szösszenetnél soha nem jut eszembe a folytatás lehetősége, de most még mindig itt van az asztalomon Liam és Noah képe. Nem tudom, ők miért mások, mint a többiek. :) Sorozat biztos nem lesz, talán valami kis extra, de nem ígérek semmit. Igen, azt hiszem, a tanulságot elmondták. :)

Hello!
Imádtam és imádom az új szösszenetet! Kétszer is elolvastam, mert hát az ilyeneket muszáj :D nagyon szeretem, amikor csattanós történeteket írsz. Bár igaz, hogy újraolvasva rengetegszer gondolhattam volna rá, mi is a szitu, de mindig magával ragad a cselekmény és a gyönyörű fogalmazásmód, ezért nem tűnnek fel az ordító jelek, vagy nem rakom össze magamban...aztán jön a naaagy kopp, amikor a fejemet fogom, és minden a helyére kerül :D
Kellemes nyarat Neked! :)

Szia^^
Igen, ennek a történetnek a megírásában az volt a kihívás, h az olvasó pont azt érezze, amit Te. ;) Örülök, h ezek szerint sikerült kiviteleznem a tervet. :D Kellemes nyarat Neked is! :)