Mint csiga a házából
Valami megmagyarázhatatlan, sorsszerű csoda folytán Dane meghallgatta a híreket a rádióban.
Amikor már azt hitte, feleslegesen pazarolt el a reggeléből öt percet, az örökké napsugaras kedvű műsorvezető – aki az éppen aktuális terrortámadás véres részleteit is olyan vidoran volt képes ecsetelni, mintha csak arról számolt volna be, hogy az amerikai elnök határtalan jóságával megint megkegyelmezett a hálaadásnapi pulykának – megköszörülte a torkát, és szűzies szégyellőséggel elsuttogta: Ezen a szent napon, azaz október tizenegyedikén, ünneplik a… (nos, hát a buzik…) szóval az LMBT közösségek az előbújást.
Dane szívesen átnyúlt volna az éteren, hogy megszorongassa a fickó finnyás gigáját, de ekkor zseniális ötlete támadt.
Leült a konyhaszékre meditálni. Szokta a gondolatot, hogy ő most valami nagyszerű dologra készül, valami olyanra, amit élete eddigi huszonöt éve alatt soha nem jutott eszébe megtenni.
Akarta…
Na jó, ez kamu. Dane soha nem szándékozott előbújni... egészen eddig a napig.
A változás oka Jesse volt.
Első pillantásra Jesse-en nem látszott, hogy varázserővel bír. Alacsony volt, és vékony. Mondták már rá, hogy girhes, de Dane szerint így volt szexi. Arcán nagy barna szemek ragyogtak kissé álmatagon a sok álmodozástól. Nem volt csúnya, de túlontúl szép sem. Úgy a kettő között. Valaki vonzónak találta, valaki nem. Dane azóta volt beleesve, amióta először megpillantotta egy olyan buliban, ahová csak poénból ment el. Az is igaz, hogy akkor már nem volt szomjas, de még eléggé magánál volt ahhoz, hogy érzékelje a semmiből feltámadt kíváncsiságot, amit Jesse látványa keltett benne. A fiú egész este egy fotelben üldögélt, és meredten bámult a kezében tartott, régen üres borospohárra. Volt a tekintetében valami borzongató intenzitás. Dane irigyelte a borospoharat. Gyerekkorában híres futballsztár akart lenni, most – felnőttként – már az is boldoggá tette volna, ha azzá a pohárrá változhatott volna, amelynek karcsú üvegteste Jesse tenyerébe simult.
Így kezdődött hát Dane első, de talán életre szóló kalandja a szerelemmel.
Miután kiücsörögte magát, felállt, és a hűtőhöz lépett. Addig keresgélt benne, amíg rá nem talált a lehető legszerényebb vacsora hozzávalóira, amelyet még ő is képes volt elkészíteni. A kajával nem vesződött sokat, inkább a díszítésre koncentrált. Nyakába vette a várost, hogy megfelelően giccses, csipkés asztalterítőre leljen. És ha már beszerzőkörúton volt, újított két barokk stílusú gyertyatartót, és egy szalvétahattyú hajtogatásról szóló könyvecskét. Egy kirakatban elegáns, fekete öltönyt pillantott meg. Ez már túlzás volt, de Dane-t annyira fűtötte a lelkesedés, hogy gondolkodás nélkül megvette.
Este hatra kész volt a vacsora, ragyogott a lakás, vidám lángocskák lobogtak a gyertyák kanócain, és a csokornyakkendő fojtóhurokként feszült Dane nyakára.
Már csak a vendéget kellett értesíteni arról, hogy vacsorára hivatalos.
Ez volt a legnagyobb kihívás, mert Dane képtelen volt bármiféle érzelem kimutatására, és hát egy vacsorameghívást nem lehetett csak úgy félvállról odavetni, mint egy nyegle, önbizalomtól túltengő macsóviccet.
Feltárcsázta Jesse számát. A fiú azonnal felvette.
– Szeva! – köszönt Dane. – Gondolom, éhes vagy – vágott egyből a közepébe.
A vonal másik végén néma csend honolt. Dane a legközelebb eső falhoz lépett, és nekitámasztotta a homlokát. Sejtette, hogy nehéz lesz, de arra nem számított, hogy ennyire.
– Csináltam kaját – folytatta. – Ha van kedved, ugorj fel, mert egymagam nem tudom megenni.
– Éppen a Mekiben ülök… – nevetett bele a telefonba Jesse.
– Ó… Értem… – Ritkán esett meg, hogy egy ilyen kellemetlen pillanattól Dane nem hátrált meg. – Akkor majd csak desszertet eszel. Az is van – büszkélkedett.
– Te most vacsorára hívsz engem? – csodálkozott Jesse.
– Mi abban a rossz?
– Semmi. Csak fura.
– De nem muszáj… – Kezdett gyengülni Dane elhatározása.
– Végül is még nem zabáltam sokat a hambiból – tanakodott hangosan Jesse.
– Tudod mit, inkább hagyjuk a fenébe az egészet! – Mindig ez volt. Dane előbb-utóbb mindent feladott.
– Oké, félóra múlva ott vagyok – mosolyogta bele Jesse hangja a telefonba. – Csá!
Dane leült az asztalhoz, és az egyik táncoló lángot bámulta. Félt.
Tiszta para egy ilyen előbújás.
Jesse az előtte álló komornyiknak kinéző fiúra bámult, aztán szegyellősen szemügyre vette magán a viseltes farmergatyát meg a kinyúlt, mosóporfoltos, kockás inget.
– Nem mondtad, hogy nagyestélyiben jöjjek – szabadkozott.
– Rajta volt a meghívón, de a galamb meglógott vele – poénkodott Dane.
– Milyen galamb?
– Aminek rákötöttem a lábára… mármint a meghívót.
– Aha… Te ittál? – ráncolta a homlokát Jesse, de azért átlépte a küszöböt, és bezárta maga mögött az ajtót.
– Még nem – sóhajtotta idegesen Dane. – Lehet, hogy kellet volna. Gyere, foglalj helyet!
– Gyertyák? – mutatott Jesse elképedten a gyertyáknak kinéző gyertyákra.
– Azok – bólintott Dane.
– Elment az áram, vagy nincs lóvéd a villanyszámlára?
Dane megsimogatta a díszes gyertyatartókat, amelyek máris viaszkönnyeket sírtak.
– Megtetszettek. Néha csak úgy megtetszenek… dolgok, és nekem muszáj megszereznem… őket.
Mindketten kínosan ügyeltek arra, hogy ne csámcsogjanak, és hogy a nyelvükkel feltűnésmentesen ki tudják piszkálni a fogaik közé ragadt ételdarabkákat.
– Finom volt – dicsérte a kissé szárazra sült csirkét Jesse.
– Ez a specialitásom – mosolygott elégedetten Dane.
Jesse nyugtalanul fészkelődött a széken. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha fel akart volna állni, de aztán meggondolta magát.
– És a desszert? – tekintett a konyha felé.
– Hozom! – pattant fel Dane. A konyhában kifújta magát. Már majdnem túl voltak a vacsorán, és még nem mondott semmit. A hóna alatt sárga izzadságfoltot rajzolt az inge fehérjére a feszült izgalom.
A szalvétahattyú kissé rogyadozva úszkált az asztalterítő csipkehullámain, de a tortaszelet kétségtelenül jól mutatott a díszes porcelántányéron.
– Ez olyan mindenmentes mekis izé? – bökte meg Jesse a villájával.
– Az – bólintott Dane.
– Klassz! Ilyet én is hozhattam volna.
Jesse két falat között lopva Dane-re pillantott. Leste az arcvonásait, amelyeket mindig is szépnek talált. Sajnos nem árultak el neki semmit a fiú szándékáról, de ezt már megszokta.
Amikor nem volt több morzsa, amit felszedhettek volna benyálazott mutatóujjukkal, egymásra néztek.
– Nos? – rántotta meg a vállát Jesse.
– Mi nos? – kérette magát Dane.
– Vacsorát készítettél nekem… és vettél mekis sütit is – vázolta a helyzetet Jesse. – El vagyok ájulva a gyönyörtől, szóval előállhatsz a magyarázattal. Félrebasztál?
– Mi van?! Dehogyis. Hogy kérdezhetsz ilyet? – háborodott fel Dane.
– Akkor rá akarsz venni valami extrém mókára? – találgatott tovább Jesse. – Bőrszerkó lapul az öltöny alatt?
Dane felállt. Járkált kicsit fel-alá, közben letépte magáról a csokornyakkendőt, majd megszabadult az öltönyétől is. Trikóban és csíkos alsógatyában gyűjtötte magában tovább a bátorságot.
– Szexi! – dőlt hátra a székén Jesse. – Szóval, akkor mi a halál fasza van? Te nem vagy az a tipikus vacsikészítő, bűbájos konyhatündér.
– Október tizenegyedike van – tört ki végre Dane-ből a vallomás.
Jesse meglepődött. Végignézett Dane-en. Lassan egy éve jártak, de még soha nem látta ilyen feldúltnak. Barna fürtjei csapzottan hullottak a homlokába. Örökösen zárkózott tekintete most úgy szikrázott, mint egy elszánt kisfiúé, aki hősies csatára készül az ágya alatt lakó szörnnyel. Jesse Dane-hez lépett, hogy rácsempészhessen egy csókot a szájára.
– Érted már? – kérdezte Dane reménykedve a csók után, amiből végül ölelés és egy kis taperolás is lett.
– Nem – vallotta be Jesse. – De nagyon élvezem, bármi is ment az agyadra.
– Ezt ne vicceld el!
– De mi ez az ez?
– Hát október tizenegyedike.
– Mi a rák van október tizenegyedikén? – huppant le Jesse a kanapéra. Kezdte elveszíteni a türelmét.
– Az előbújás napja – bökte ki Dane.
Hallgattak. Vagy két teljes perc is eltelt, mire mindketten felocsúdtak a döbbenetből. Megint csak Jesse volt a merészebb.
– Lehet, hogy hülye vagyok, de én ezt nem értem. Meleg vagy, én is meleg vagyok. Melegek vagyunk. Éljen! Éljen! Most már megünnepeltnek tekinthetjük ezt a rühes napot?
Dane megköszörülte a torkát.
– Ez fontos dolog. Ez arról szól, hogy az ember önmaga lehet. És nemcsak saját maga előtt, hanem mások előtt is. Én is önmagam akarok lenni. Előtted is.
– Kezdesz megijeszteni.
Dane letérdelt Jesse elé.
– Szeretlek – árulta el. – Még soha senkinek nem mondtam, hogy szeretem. Azt hiszem, neked tartogattam egészen mostanáig.
– Hű, ilyet eddig csak a moziban láttam. Pislogj egy kicsit úgy, mint Hugh Grant, vagy jelentsd ki, hogy te is vérfarkas akarsz lenni.
– Vámpír – helyesbített Dane.
– Nem mindegy?
– Hát nem, mert a vérfarkas az más, mint a vámpír.
– Most mi a francról beszélünk? – értetlenkedett Jesse morcosan.
– Arról, hogy van valami, amit titkolnunk kell, de aztán eljön az idő, amikor már nem karjuk titkolni, sőt el akarjuk árulni. Vagyis én. Én nem akarok tovább titkolózni.
– Akkor ez most a főpróba, és holnap anyádékhoz mész? – ráncolta a homlokát kétkedve Jesse.
– A szüleim már tudják azt, amit te nem. – Dane szünetet tartott. Jesse tekintete döbbenten ragyogott rá, pedig még nem is hallotta a lényeget. – Ideje, hogy te is megtudd. Nem vagyok meleg. – Kint volt! Végre elmondta! Szerelemtől kábultan borult a sóbálvánnyá dermedt fiú nyakába.
– Te elmebeteg vagy? – csendült meglehetősen frusztráltan Jesse hangja.
– Nem. Én szerelmes vagyok. Soha nem buktam csávókra, de te olyan szomorúan és gyönyörűen markoltad azt a poharat, hogy muszáj volt beléd szeretnem.
– Ó, hát ez megtisztelő. Ha nem bánod, lelépek – lökte el magától Dane-t Jesse.
– Miért? Most mondtam el, hogy szerelmes vagyok beléd.
– Ja, meg azt is közölted, hogy nem vagy meleg.
– Számít ez?
Jesse elgondolkodott. Nem tudta eldönteni, hogy számít-e.
– Figyu! – ölelte újra magához Dane. – Eleinte azt hittem, meleg vagyok, mert még soha nem volt senkivel olyan jó a szex, mint veled. De amikor próbáltam más srácokat is megdugni, nem ment.
– Uramisten! Ez a világtörténelem legromantikusabb szerelmi vallomása. Garantáltan felejthetetlen – vette szemügyre a plafont Jesse, hogy ne bőgje el magát.
– Oké, ez szarul hangzott – értett egyet Dane. – Irtóra zavarban vagyok, nem tudok brillírozni. A lényeg az, hogy te vagy az első ember, aki előtt elő mertem bújni.
– Ez inkább antielőbújás – vélte Jesse. – A melegek napján előjössz nekem azzal, hogy nem vagy meleg. Akkor te most heteroszexuális vagy… Basszus!
– Ha pontosan akarnék fogalmazni, úgy mondanám, hogy Jesse-szexuális vagyok.
– Király!
– Nem érted a lényeget – csóválta a fejét szomorúan Dane. – Kibújtam az odúmból. Előbújtam neked. Elárultam, hogy szeretlek. És ez azt jelenti, hogy ettől a naptól kezdve, tudni fogod, hogy fáj, ha megbántasz, és megölöd a lelkem, ha elhagysz. Meztelen lettem, mint egy házát vesztett csiga. Bármikor eltaposhatsz.
Jesse megsimogatta Dane gondterhelt homlokát.
– Mindig is sejtettem, hogy nem vagy százas – mondta. – Akkor kellett volna megpattannom, amikor közölted, hogy inkább a farkadat szorongassam, ne a poharat. Ma meg vacsorát készítesz nekem, majd előállsz egy könnyfakasztó költői vallomással. No, meg azzal, hogy kurvára nem vagy meleg. Ugye megérted, ha egy icurka-picurkát össze vagyok zavarodva?
– Megértem – szegte le a fejét bűnbánóan Dane.
Jesse szemügyre vette az előtte térdeplő fiút. Ugyanaz volt és mégis más.
Eltöprengett: Vajon a szülei is így éreztek, amikor bevallotta nekik, hogy ki ő valójában? Végül is mi a különbség? Az őseinek azt volt gáz hallaniuk, hogy a fiúk meleg, neki most az volt szívás, hogy Dane hetero. Vagy nem is ez lenne a lényeg? Lehet, hogy Dane-nek van igaza, és az előbújásnak arról kellene szólnia, hogy kit szeretünk? Hiszen a szexualitás magánügy, de ahhoz mindenkinek joga van, hogy felvállalja a szerelmet.
– Tudod, valami nem stimmel ezzel a coming outtal – hívta fel Dane figyelmét.
– Mi nem stimmel?
– Még nem teljesen meztelen ez a csiga – mosolyodott el Jesse, és lesimogatta Dane-ről a trikót.
Az utolsó, még álmosan pislákoló gyertya lángja ezt a pillanatot választotta, hogy kialudjon. Sötétség telepedett a szobára, majd a sötétségbe beleszikrázott a két fiú szemében fellobbanó vágy.
– És mégis mikor érezted először, hogy hetero vagy? – kuncogott Jesse. – Belegondolni is rémes, hogyan vészelted át a kamaszkorod.
Dane-t túlságosan lefárasztotta a szeretkezés, no meg a vallomás ahhoz, hogy frappáns válasszal rukkoljon elő. Inkább az igazat mondta.
– Sok szexszel és hibernált érzelmekkel.
– Tiszta szar lehet heteronak lenni – állapította meg Jesse. – Mázlista vagy, hogy rám találtál.
– Te hogyan vészelted át azokat az éveidet? – kérdezte Dane.
– Sok szexszel és hibernált érzelmekkel.
Dane Jesse-re pillantott, aki erre megrántotta a vállát, és kijelentette:
– Talán nem is különbözünk annyira. Lehet, hogy ezért szerettél belém.
– Lehet, hogy ezért…
VÉGE