Bemutatkozás 

 

"Ars poeticám"?
– Olyat írni, amilyet
olvasni vágynék. 

(Fodor Ákos)

 

Hát te? – „Én? Mi leszek? Természetesen költő és hadvezér!” (Ha nem lehetek bodzafa, gondolta Medve.)

(Ottlik Géza)

 

Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.

(Fodor Ákos)

 

Azért írok, hogy ne féljek. Azért írok, hogy otthon legyek. Azért írok, hogy ne legyek otthon. Én nem tudom, miért írok. Csak írok. Én úgy írok, mintha engem is írnának. Én azért írok, mert egy másik embert keresek. Én azért írok, mert magamat keresem. Én azért írok, hogy megtaláljanak. Én azért írok, mert érdekel a múlt. Én azért írok, mert érdekel a jövő. Én azért írok, mert érdekel a jelen. Én azért írok, mert szeretni akarok. Én azért írok, mert keresek. … és amikor írok, megtalálom.

(Darvasi László verse nyomán)

 

„Behunyt szemmel könnyű az élet, csak félreértesz mindent, ha látsz – így szól a dal. Ez azóta is így van, nem igaz? Tudatosság az, ha megpróbálod magad kifejezni. Valahogy mindig letört voltam. Depis voltam az oviban, mert különböztem a többiektől. Egész életemben mindig, mindenkitől különböztem. A következő versszak így folytatódik: Senki sincs, azt hiszem, az én fámon. Ez azt jelenti, hogy túl majrés voltam és önbizalmam sem volt. Szóval azt érzékeltettem, hogy senki nem lehet annyira maga alatt, mint én. Úgy éreztem, őrült vagyok vagy zseni. Gondolom, bizonyára magas, vagy alacsony – így folytatódik a szám.
Azt hittem, hogy valami nem okés velem, mert úgy tűnt, olyan dolgokat látok, amiket mások nem. Azt hittem lökött vagy mániákus vagyok, amiért azt mesélem, hogy olyasmiket látok, amit más nem lát. Azt mondtam, hogy gyerekkoromban, de ez továbbra is így van! Mindenki úgy nézett rám, mintha őrült lennék. Mindig annyira érzékeny, túláradó vagy költői voltam, de mondhatjuk, aminek akarjuk, végül is a dolgokat látomásokon keresztül éltem.”
(John Lennon
)

 

„Írok egy darabka csendet,
Neked, hogy ne félj a zajban.
Másoknak nem jelent semmit,
Téged majd átölel halkan.

Írom, mert én is úgy félek…”

(Gámentzy Eduárd)

 

Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
Szemmel már úgy ült, mint dús terhű nő,
Ki révedezve sejti már a rejtett
Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
Maga körül minden zajt elfelejtett,
Lesiklott róla Gond, Tér és Idő
Körötte durva, lármás utasok
Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.

(Tóth Árpád)


Ki vagy te?
Kis vers vagyok egy lapon,
ahol van hely még egynek.
Oszd meg velem e fehér mezőt,
mely széles, mint egy holdnyi hó,
tiszta, de ezek az apró nyomok,
akár a madárléptek.
Gyere. Most.
Ez a hullám medre.
A villámlás utáni pillanat.
Csöpp szeletkényi csönd 
a zene végén.
A fagy olvadás előtt.
Dőlj le mellém.
Formázz angyalt.
Formázz ördögöt.
Formázd önmagad.

(Word and Pictures)