Nem arcoskodás, hanem köszönet :o)
Nem tudom, jó ötlet-e, de veszem a bátorságot és megosztom ezt a kis komment-csokrot, amit a tőletek kapott rengeteg gyönyörű hozzászólásból kötöttem. (A teljesség igénye nélkül teszem, bár szívem szerint mind feltenném ide, mert minden tőletek kapott szóért hálás vagyok.)
Olyan időszakot élek, amikor az ember visszanéz az elmúlt éveire és ítéletet mond felettük, vagy csak emlékezik. És az utóbbi időben az írás határozta meg az életemet. Most visszanézek, és köszönötet mondok Nektek. :)
Köszönöm, hogy olvastok.
Köszönet a bátorításért. Köszönet a gondolataitokért.
És köszönet mindazoknak, akikben barátokra találtam, akik elkísérnek ezen az úton, és akiket én is kísérhetek útjukon (bármerre vezessenek is ezek a sárgaköves életösvények). :)
Carol
P.S.: Mivel sokan ti is írtok, gondolom nem mondok újat azzal, hogy milyen fontos egy-egy komment. Főleg a kezdetekkor, amikor azon töprengsz, hogy megoszd-e a gondolataidat, érdekel-e bárkit is. Nem leszek álszent, bár sosem könyörögtem visszajelzésekért, mindig örültem nekik. Ki ne tenné? :) Néha, amikor lerugdos a padlóra az élet, leülök a gép elé és újra meg újra elolvasom őket... és erőt adnak, boldog perceket, az érzést, hogy megéri.