Születésnap
Max a kezében tartott virágcsokorra pillantott, és megállapította, hogy felesleges annyira szorongatnia, mert már úgyis réges-régen odafagyott az ujjaihoz. Lehet, hogy ezzel a virágcsokorral fogja leélni a hátralévő életét? Végül is dekoratív társaság – gondolta –, csak a rózsa szúrós egy kicsit.
– Na, és innen merre? – kérdezte Curt az orráig tekert kötött sál mögül. – Ahogy látom, jobbra visz az út Felsőszentkegyetlen felé, ha balra megyünk, meg egyenesen Alsófartőrecsegősön lyukadunk ki.
Max jobbra, majd balra nézett. Hiába, mert nem sokban különböztek a két irány utcái. Mindegyiken szürke volt az aszfalt, és szürkék voltak a házak, sőt, még a levegő is szürkének tűnt. Max megcsóválta a fejét. Ez nem volt rendjén. Moszkvának vörösnek kellett volna lennie, de nem volt az. Valahogy mindig mindennel így járt. Végül soha semmi nem lett olyan, amilyennek elképzelte, hogy majd lennie kell. Sem a csokoládés kuglóf, sem a platinaszőke árnyalat, sem a szex, sem a szerelem, sem az élet.
– Hívjunk taxit – indítványozta Curt.
– Frászt! Nem cseszem szét a mobilom a mínusz ötven fokban! – nyafogta Max. – Különben sem hiszem, hogy ezek beszélnek angolul, vagy beszélnek egyáltalán.
– Hülye vagy – sóhajtotta Curt, és előhúzta zsebéből a térképet, amire Misha útmutatása alapján egy piros vonallal be volt rajzolva az út a repülőtértől egészen a célig. – Akkor hívjuk fel Mishát, mondjuk meg, hol vagyunk, és kérjük meg, hogy küldjön értünk taxit.
– Idiótának fog nézni minket.
– Alapból annak néz, szóval csak hozzuk a formánkat.
Max nem tudta eldönteni, mit tegyenek. Álldogált, kezében a csokorral, és nézte a tök egyforma házakat, de valójában egyáltalán nem látta őket. Helyettük szőke hajtincseket látott, mélybarna tekintetet, érzéki szájra simuló nevetést. Vajon sokat változott, amióta nem látta? Nem. Kyle óvodás kora óta egy szemernyit sem változott. Ő mindig Kyle maradt, mindig ugyanolyan.
Amíg Max merengett, Curt felhívta Mishát.
– Figyu, az a helyzet, hogy eltévedtünk – vallotta be, és egy pillanatig sem érezte, hogy ciki, nemcsak a szituáció, hanem az egész lénye. – Felszálltunk a metróra, leszálltunk a harmadik állomáson, ott megtaláltuk a buszt, ami elhozott a kereszteződésig, de innen nem igazodunk el.
Max időközben felfigyelt Curt hangjára, és felmutatta neki a középső ujját. Mivel egyujjas kesztyűt viselt, a gesztus nem érte el a kellő hatást, ezért hozzátette szóban:
– Baszd meg!
– Persze hogy nálam van a térkép! – mondta a telefonba Curt, tudomást sem véve Max idegállapotáról. – Nézem én, de a buszmegállót elfelejtettem berajzolni. Utcanév a házak falán? Szerinted én el tudom olvasni ezeket a krikszkrakszokat? Nem, nem vagyok hülye. Az sem vagyok. Viszont marhára el vagyok tévedve. Igen. Szobor? Max, te látsz valahol egy szobrot?
– Milyen szobrot?
– Milyen szobrot? Azt mondja, baromi rondát.
Max körbepillantott. Látott egy szobrot, de az tetszett neki. Csinos volt a katona feneke.
– Ott szemben van egy – mutatott rá.
– Megvan a szobor, egy katona! – tolmácsolta a telefonba Curt, azután csak hümmögött meg okézott. Amikor letette, sejtelmesen elvigyorodott.
– Meg vagyunk mentve? – érdeklődte meg Max.
– Azt mondta, kapjuk be, utána meg menjünk el a szoborig, onnan forduljunk balra, és az utca végén lesz a ház.
Max elindult a katona felé. Miután rájött, hogy ha ebben a tempóban folytatja, túl hamar odaér és nem lesz ideje felkészítenie a lelkét a viszontlátásra, lassított.
Curt beérte.
– Szexi ez a pasi – mondta.
– Nem is láttad még!
– Hallom a hangján, hogy bejövős.
– A fene se érti, mi a nyüves francot láttok ezekben az oroszokban! – csattant fel Max.
– Biztos, hogy nem buzi?
Max megtorpant, és feltekintett az égre. Az is szürke volt.
– Most meg mi bajod van? – kérdezte Curt, akinek egy cseppnyi érzéke sem volt a lélek rezdüléseihez. – Tudom, hogy csaja van, de sosem lehet tudni. Majd bepróbálkozom.
Max továbbindult.
– Ha jót akarsz, békén hagyod – szólt hátra a válla felett. – Félelmetes a pasas.
*
Kyle félrelökte a müzlisdobozt, mert kitakarta előle Mishát. Nem szerette szem elől téveszteni, mert akkor mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkant fel a leglehetetlenebb helyeken. Misha magában dúdolgatva vajazta a pirítósát. Látszólag el volt foglalva, de ez nem jelentett semmit, mert ő soha nem volt olyan, amilyennek látszott, és mindig mindenre figyelt. Ha beszállt az ablakon egy porszem, ő azt is észrevette. Kora reggel volt, és még nem öltözött fel. Sötétkék pizsamanadrágot viselt, és egy egyszerű, fehér pólót. A haja a bal oldalon el volt feküdve, tincsei mókásan kócolódtak a füle körül. Kyle azt is megfigyelte, hogy Misha szája még álmos volt, de a szeme már teljesen éber. Igazából el sem tudta volna képzelni, hogy az a barna szempár bármikor is elveszíti pillantásából az átható csillogást.
Kyle előredőlt, és egy szomorú sóhaj kíséretében megtámasztotta állát a konyhaasztalon.
– Mi bajod? – kérdezte Misha. Nyugodtan vajazta tovább a pirítósát, hosszú szempillái rejtekéből csak egy másodpercre bukkant fel a tekintete.
– Elvonási tüneteim vannak – panaszolta Kyle.
– Megdugjalak?
– Baromi vicces. Lefogadom, hogy berezelnél, ha egyszer azt felelném, hogy igen.
– Szerintem meg te fosnád össze magad, ha egyszer úgy igazán nekikészülnék – vélte Misha, és beleharapott a pirítósába. – Elég volt a müzli? Kérsz még valamit?
– Csokit kérek, de azt én is elérem. – Kyle nem moccant. Azzal szórakozott, hogy a homlokába hulló hajszálakat fújogatta. – Utálom, amikor játszod a dajkát.
– Hát, azt én is. Minek üldözted el már megint az ápolót?
– Nem volt az igazi. Különben is hamarosan hazarepülök… – Kyle elgondolkodott. – Haza? Már azt se tudom, hol vagyok otthon – mondta. – Olyan lettem, mint egy költözőmadár. Egy idióta költözőmadár, aki télen még hidegebb tájak felé veszi az útját. Bár… Ha Sasha itt van, akkor nincs hideg – mosolyodott el. – Fázom nélküle.
– Kérsz ágymelegítőt?
– Én őt kérem!
Kyle hátradőlt a tolószékében, majd elgurult a konyhapolcig, ahol a csokit tartották. Mialatt ő nassolt, Misha nekiállt elmosogatni. Egy pillanatig sem tűrte el a rendetlenséget maga körül, ezért Kyle előszeretettel hajigálta szét házszerte a holmiját, csak hogy bosszantsa.
– Amúgy neked nem hiányzik Olga? – kérdezte.
– Miért?
Kyle elnevette magát. Nevetése kissé idegesen csengett.
– Csak társalogni próbálok – magyarázta. – Lassan annyi időt töltünk együtt, hogy akár még barátok is lehetnénk.
– Azt hittem, azok vagyunk.
Kyle nagyot nézett. Szemében megcsillant a reggel sápadt fénye. Tanakodott, vajon Misha komolyan mondta-e, amit mondott, vagy valami hátsó szándékkal, mert nála sosem lehetett tudni.
– Hogy válaszoljak a kérdésedre, de igen, hiányzik – szakította félbe Kyle töprengését Misha. – Akkor is hiányzik, ha más felé néz, vagy ha elalszik.
– Hűha! – nevetett Kyle most már valódi örömmel. – Ez kibaszott romantikusan hangzott.
– Te is hiányzol neki.
– Olgának?!
– Sashának, te idióta!
Misha elzárta a csapot, aztán nekiállt eltörölgetni a müzlistálat. Észrevette, hogy Kyle összemaszatolta az állát csokoládéval. Letette a tálat, fogott egy szalvétát, és lesből támadva letörölte a fiú arcát.
Kyle prüszkölve és hadonászva tiltakozott.
– Engem nem kell rendbe raknod! Nem vagyok gyerek! Különben se tapogass!
Misha fáradt sóhajjal simította hátra a haját a homlokából. Bal kezét a csípőjére tette. Úgy állt Kyle előtt, mint egy szépséges szobor.
– Te ezt direkt csinálod?
– Mit? – kérdezte Misha.
– Tényleg azt akarod, hogy rád gerjedjek? – incselkedett Kyle.
– Te még akkor sem gerjednél rám, ha én lennék az utolsó férfi a Földön, és már dildók sem lennének, sőt a kezeidet is levágnák.
– Az lenne aztán az apokalipszis! – vigyorgott Kyle. – Egyébként igaz. Kifejezetten nem jössz be, de azért dögös vagy.
Végszóra feltrillázott Misha mobilja. Kyle biztosra vette, hogy Olga a hívó, mert Misha kicsörtetett a konyhából, és a folyosón is olyan halkan beszélt, hogy egy szavát se lehetett érteni.
Kyle az évek alatt unalmában megtanult egy kicsit oroszul, franciául és olaszul is. Amikor olyan szerencséje volt, hogy Sashával tarthatott, csillapíthatatlan tudásszomjjal vetette bele magát az újdonságokba. Ezeken az utakon folyton egy csomó híresség meg érdekes ember nyüzsgött körülöttük, akikkel imádott beszélgetni. És hogy ki volt ő? Milánóban rokon, Párizsban szerető, Moszkvában senki, Amerikában önmaga.
Misha visszajött.
– Megyek, felöltözöm. Kell valami? – hadarta. Sietni látszott.
– Igen, Sasha! – vágta rá Kyle. – Rajta kívül semmi a világon.
– Jó, akkor magadra hagylak egy kicsit.
Kyle megrántotta a vállát, jelezve, hogy neki édesmindegy, Misha a közelében van-e, vagy se.
A ház földszintjét az ő kedvéért alakították át. Misha és Olga felköltöztek az emeletre. Amikor Sasha otthon volt, úgy éltek, mint a paradicsomban. Legalábbis Kyle így képzelte a paradicsomot. Volt saját nappalijuk, hálójuk és fürdőszobájuk nem túl praktikus, viszont nagyon szexi, szív alakú fürdőkáddal, aminek a szélén Sasha szeretett mécseseket gyújtani, Kyle meg szerette őket beleborogatni a vízbe. Amikor fürödtek, Sasha magához ölelte Kyle-t. Izmos, erős karjával átfogta a mellkasát. Kyle lába lebegett a vízben, de a csípője és a feneke, mintha mágneses erő vonzotta volna, szorosan Sasha ágyékához simult. Ez volt a legjobb a paradicsomban, ez a kád, és Sasha ölelése.
Kyle egy ideig a viaszosvászon terítő virágmintáját birizgálta az ujjaival, és gondolkodott. Elsősorban Sashán járt az esze, de egy-két gondolatot Mishára is vesztegetett, meg arra a talányra, hogy ők ketten barátok-e. Egészen más fogalmaik voltak a barátságról. Neki beszédes volt a barátsága, Mishának hallgatag. Arra jutott, talán ezért nem fogta eddig, hogy ők már időtlen idők óta barátok. Előszedte zsebéből a mobilját, és megnézte, nem szalasztott-e el egy fontos hívást vagy üzenetet. Szomorúan kellett megállapítania, hogy immáron teljes öt órája az égvilágon senkinek se hiányzott. Ránézett a dátumra, és elfintorodott. Február huszonötödike volt. Szép volt a hattyúnyakú kettes, és délceg a kalapos ötös, de sehogy sem tudta megkedvelni ezt a napot, mert fatálisnak bizonyult. Éppen gurulni kezdett a nappali felé, amikor valaki megkopogtatta a bejárati ajtót. Folytatta tovább a gurulást, de félúton megállt, mert fentről nem hallott lépteket, ellenben az ajtót már betörni készült valaki.
– No jó! – mondta, és megfordult. – Jövök már, ne idegeskedj! – kiáltotta angolul és oroszul is.
A feladat nem kicsi kihívás elé állította, de Kyle szerette a kihívásokat. Megtámaszkodott a tolószéke karfáján, és megemelte magát. Háromszor próbálkozott, mire végre el tudta fordítani a biztonsági zárat. Ezek után lenyomni a kilincset és kinyitni az ajtót már gyerekjáték volt.
Nem akart hinni a szemének. A küszöbről a barátai vigyorogtak rá. Az igazi, hangos, idegesítő, minden lében kanál, amerikai barátai. Már majdnem felkiáltott örömében, amikor Max az orra elé dugott egy bumfordi virágcsokrot, és vacogó fogakkal eldadogta:
– Bo-bo-bo… Boldog szü-szü… születésnapot!
Kyle arca elborult.
– Húzzatok a picsába! – ordította, és bevágta az ajtót, ami, mint egy nyaktiló, lefejezte a virágokat. Rózsasziromeső hullott a padlóra.
– Elegáns volt – csendült mögötte Misha hangja. – Gratulálok!
– Ez a te műved?
– Nem, ez a te műved. – Misha felszedegette a virágok maradványait, és bánatosan nézegette őket a tenyerén.
Kyle eközben villámgyorsan gurult át a folyosón. Meg sem állt a hálószoba közepéig. Ott is csak azért torpant meg, mert egyedül még kizuhanni sem tudott rendesen a tolószékéből, pedig most igazán nagyon szívesen végigvágta volna magát az ágyon. Hullottak a könnyei. Ritkán sírt, szinte soha, ezért, ha rákezdett, akkor bőven volt könnye, amit elsírhatott. Hallotta, hogy Misha megállt a háta mögött.
– Rádobnál az ágyra? – kérte tőle.
Egyszer sikerült olyan mértékben felidegesítenie Mishát, hogy az nagy lendülettel kikapta a tolószékből, és rávágta az ágyra. Kyle olyat repült akkor, mint még soha. Legnagyobb sajnálatára Sashát sehogy se tudta rávenni a dobálózásra, pedig iszonyú jó móka lett volna.
– Nem – felelte Misha szárazon.
– Na, lécci! – könyörgött Kyle szipogva.
Misha sokáig nem mozdult, aztán csak megadta magát. Fogta Kyle-t és az ágy felé lódította.
– Ez mire volt jó? – morogta utána.
– És az a két hülye minek van itt? – vágott vissza Kyle. – Adj egy zsepit, mert folyik a taknyom!
Misha a hisztiző fiú fejéhez vágott egy csomag zsebkendőt.
– Köszi!
Kyle kifújta az orrát és letörölte a könnyeit, aztán csak hevert az ágyon a plafont bámulva.
Misha sötét tekintettel figyelte, de lassan kivilágosodott a barnaság a szemében, és leheveredett ő is az ágyra.
– A születésnap a probléma, igaz? – kérdezte.
– Utálom, hogy te mindig mindent egyből vágsz. Idegesítő! – felelte Kyle szipogva. – Gyűlölöm a születésnapomat. És ezt az a két ökör is tudja odakint, mégis ideette őket a fene. Szóval baromi szar ötlet volt ez a meglepetés.
– Ezt Sashának mondd!
– Sashának?! – ámult el Kyle. – De hát ő is tudja, hogy nem ünneplem a születésnapomat.
– Magyarázd el nekem ezt a dolgot – kérte Misha –, mert így első hallásra még hozzád képest is túl nagy baromságnak tűnik.
Kyle duzzogva fordított hátat, de aztán meggondolta magát, és visszafordult. Misha tekintete áthatóan csillogott rá. Kyle le merte volna fogadni, hogy feleslegesen tépi a száját, mert Misha már úgyis kiolvasta a magyarázatot a gondolataiból, de azért elmondta:
– Születésnapot ünnepelni baromság. Mintha annak örülnénk, hogy megint egy évvel kevesebb van hátra az életünkből.
– Ennyi? – Misha csalódottnak látszott. – Ez olyan közhelyes.
Kyle lebiggyesztette a száját. Kis összpontosítással betájolta az orrnyergét, majd első próbálkozásra azonnal célba találta a hüvelyk és mutatóujjával. Sasha a legjobb mozgásterapeutákat hajtotta fel neki, ezért Kyle-nak illet ilyen szépen fejlődnie.
– Meg fogok öregedni és meg fogok csúnyulni – panaszolta.
– Sasha is – emlékeztette Misha.
– Az más, mert én alapból hátránnyal indulok. – Kyle mutatta, hogy Misha hajoljon közelebb hozzá. – Egy évvel idősebb vagyok nála – súgta a fülébe.
– Szentatyaúristen! – kapott levegő után Misha, majd elröhögte magát. – Ennyire unatkozol, hogy ilyen marhaságokkal kell elütnöd az időt? – tudakolta meg.
– Én téged annyira utállak, hogy arra nincsenek szavak – mondta Kyle hidegen.
– Helyes, már úgyis kezdtünk túlságosan összemelegedni! Kérdezhetek valamit?
– Nem!
– Jó, akkor kérdezek. És neked kelleni fog Sasha vénen és ráncosan, prosztataproblémákkal?
Kyle érezte, hogy megfogták. Soha nem képzelte el Sashát öregen, egyszerűen nem tudta úgy elképzelni. Egy isten nem öregszik meg. Most Misha kedvéért tett egy próbát, és ráncokat fantáziált rá, hosszú évek pusztító sorát… emlékeket, mosolyok ezreinek sötét árnyékát, szeretkezések mázsás fáradtságát.
– Jó lenne együtt megöregedni vele – szólalt meg nagy sokára.
– Szerintem Sasha is így gondolja – vélte Misha. – Ami meg a születésnapokat illeti…
– Képben vagyok! Mindenki meghal, különben is a halál az élet része, és a többi baromság.
– Igen, mindenki meghal, de nem ezt akartam mondani, hanem azt, hogy a születésnapodon nem te ünnepelsz, hanem azok, akik szeretnek. Azt ünneplik, hogy vagy, hogy megszülettél. Ne foszd meg a barátaidat, se Sashát ettől az örömtől.
Miután jól végezte dolgát, Misha cigarettára gyújtott.
– Kérsz? – kínálta Kyle-t.
– Aha. Ez a legjobb terápiás eszköz. Szabadalmaztatni kéne.
Misha, aki addig a plafonra révedt, felkapta a fejét.
– Szabad ezt neked?
– Nem, de már mindegy – vigyorodott el Kyle. – Figyu, ha már ilyen közvetlen, baráti húrokat pengetünk, és még a tüdőnket is együtt mérgezzük, elárulnád nekem, mire bukott a legjobban Sasha, amikor veled volt?
– Szerette szopogatni a nagylábujjamat.
Kyle köhögve lökte oda Mishának a cigarettáját.
– Csak marhulsz, ugye?
– Aha.
Misha úgy mondta ezt az ahá-t, hogy igent meg nemet is jelenthetett. Ez volt a sok közül a legelviselhetetlenebb tulajdonsága. Mintha állandóan pókerezett volna, sosem lehetett kiigazodni rajta.
– Azért azt jobban bírtam volna, ha ő maga jön el – jegyezte meg Kyle.
– Ne légy telhetetlen!
Kyle-nak hirtelen eszébe jutott valami.
– Te, azok még mindig odakint állnak? – kérdezte.
– Valószínűleg, mivel kívül nincs kilincs – sóhajtotta Misha szép nagy füstkarikát fújva a plafon felé.
– Miért nem engedted be őket?
– A te barátaid.
Kyle elmormolt egy angol-orosz káromkodásözönt, aztán feltornázta magát a könyökére.
– Tegyél vissza abba rohadt székbe!
– Mindjárt, csak ezt még végigszívom – indított útnak Misha egy újabb füstkarikát.
*
Max még mindig szorongatta a virágcsokor maradványait. Kicsit megrendült. Nem a becsapódó ajtó rendítette meg, hanem Kyle rövidéletű mosolya. Egy új mosoly, amelyet most látott először. Nem sokban különbözött a régitől, ugyanolyan szép volt, de halványabb, vagy inkább óvatosabb. Max hiába keresgélte a megfelelő jelzőt rá, sehogy se találta, csak megközelíteni tudta, elérni nem.
– Fájdalmas a fagyhalál? – kérdezte Curt, aki nem adta fel, és kitartóan kopogtatott az ajtón.
– Megváltozott – suttogta maga elé Max.
– Nem, szerintem ugyanolyan seggfej, mint volt – ellenkezett Curt. – Na, mi lesz? Kinyitja már végre valaki ezt a kurva ajtót?
Max nem szállt vitába. Lesétált a lépcsőn, és tett pár tétova lépést a kertben. Észrevette, hogy a kaput nyitva felejtették maguk mögött, ezért felé indult, hogy bezárja. A kerítésrácson át sokkal barátságosabbnak tűnt a város. Színeket is kezdett felfedezni rajta. Az egyik sarkon éppen egy szőke srác fordult be. Kezében hatalmas, bársonylepellel letakart tálcát tartott. Mintha nem érezte volna a hideget, nevetős arccal sétált benne, sapka és sál nélkül. Max tekintete továbbsiklott róla, de hamar visszatért rá. Felfedezte, hogy ez a fiú hozta magával a színeket. Nyomában életre kelt az utca. No, jól van, tényleg tudnak valamit ezek az oroszok – állapította meg magában.
Eközben a bejárati ajtó végre kinyílt, és Kyle most már barátságos hangja átverekedte magát a levegő dermedt hidegén:
– Második felvonás. Isten hozott titeket szerető hajlékomban! Kerüljetek beljebb, idióták!
Max tett egy félfordulatot, de a tekintetét még nem szakította el a közeledő színekről. A fiú haja léptei ritmusára hullámzott. Maxnek az az érzése támadt, hogy ez a különös, újfajta szépség felé igyekszik. Már egészen közel járt. Max ráncolta a homlokát. Képzelődne? Az könnyen megeshetett, ugyanis pár pillanat múlva a srác valóban megállt a kapu előtt.
– Te valódi vagy? – kérdezte tőle Max bambán.
– Privet! – köszönt a jövevény.
Tehát valódi volt. Max képzelete a végtelenségig terjedt, de oroszul még nem tudott fantáziálni.
– Helló!
A fiú rámosolygott.
– Helló – mondta, és jobb kezéből áttette a balba a tálcaszerű valamit. – Te amerikai?
Max elbódult. Illatos szél támadt körülöttük, ami megtáncoltatta az orosz fiú homlokán a szőke tincseket.
– Aha.
– Kyle barát?
– Hogy Kyle barát-e? – Max elgondolkodott. – Hát, többé kevésbé. Az biztos, hogy ez vele kapcsolatban eléggé tág fogalom.
A fiúnak hosszú szempillái voltak, amelyek most megrebbentek.
– Kicsit beszél angol – mondta olyan rémes kiejtéssel, hogy Max egyből belehabarodott.
– Te ismered Kyle-t?
A fiú abbahagyta a mosolygást, és Max válla felett a bejárati ajtó felé lesett.
– Ennél kicsibbet beszél angol – mentegetőzött. – Te beenged engem kapun?
Max észbe kapott, és félreállt az útból.
– Spasibo.
– Igen, biztos – nézett utána Max. Találkozott a tekintete Kyle-éval. A fiú rákacsintott, és intett neki, hogy induljon már befele.
Amikor felért a lépcsőn, hallotta, hogy Kyle hátrakiáltott a házba:
– Misha, itt van a díszletes csávó!
Max fejéből kiröppent az orosz szépség iránti vágy, amint újra ott állt Kyle előtt, aki most már végre a régi mosolyával nézett fel rá.
– Bocs a virágokért! – mondta.
– Nem számít, úgyis a tiéd volt a csokor – rántotta meg a vállát Max.
Becsukódott mögöttük az ajtó. Max megilletődve nézett körbe. A ház igazi otthonnak tűnt. A folyosón puha perzsaszőnyeg futott, az emeletre vezető lépcső fokaira zongorabillentyűzet-mintát festettek, amit egészen ötletesnek talált. Az ablakokban cserepes növények zöldelltek.
– Klassz kecó – állapította meg Curt. – És jó a szék is.
– A legújabb fejlesztés – dicsekedett Kyle a tolószékével. – Majdnem mindent tud, csak a farkamat nem veri ki.
– Arra ott van Sasha.
– Már amikor – sóhajtotta Kyle.
– Hová tűnt Misha? – forgatta a fejét Curt.
– Felment melózni az emeletre, de addig örülj, amíg nincs itt – figyelmeztette Kyle. – Na, ne legyetek úgy megszeppenve! Több ajtót már nem vágok rátok. Gyertek beljebb!
*
Sasha tartotta Olga derekát. Hol megforgatta, hol a magasba emelte a lányt. Közben Kyle-on járt az esze, és azon, hogy mennyire utálja a Hattyúk tavát. Olga ebben a darabban tündökölt a legszebben, de neki csak a megelevenedett fogas szerepe jutott. Tart, emel, pörget… és ugyanez a mozdulatsor újra meg újra. Még mosolyognia sem volt szabad, bár nem is igen volt kedve hozzá. Úgy számolta a lépéseket, mint a múló perceket. Borzasztóan lassan telt az idő.
A felvonás végén, amint leereszkedett függöny, rohant az öltözőbe, és felhívta Kyle-t. Amikor meglátta az arcát a telefon képernyőjén, elállt a szava. Ez nem is volt baj, mert a fiúból ellenben ömlött a mondanivaló. Sasha csak annyit értett, hogy a meglepetése nem aratott frenetikus sikert, a többire nem figyelt, mert túlságosan lekötötte Kyle szépsége. Soha nem tudta megszokni. Soha nem volt ugyanolyan. Állandó meglepetések között élt, és imádta ezt az életet.
– Figyelsz te rám? – kérdezte Kyle.
– Ma vagy a legszebb – mondta ki hangosan a gondolatát Sasha.
– Tegnap is ezt mondtad – vonta fel Kyle egyik szép ívű szemöldökét.
– Mert egyre szebb vagy.
– Ja, persze. Hiányzol, te marha. Méltányolom, hogy idecsődítetted a barátaimat, de neked jobban örültem volna.
– Már csak egy hónap, és otthon leszek – emlékeztette Sasha.
– Az én időszámításom szerint az egy év, sőt egy évszázad – nyafogta Kyle. – Muti, miben vagy!
Sasha úgy tartotta a telefont, hogy Kyle láthassa a kosztümjét. A háta mögött Olga puszit küldött a fiú felé.
– Nem tetszik. A Giselle-ben vagy a legdögösebb. Nem, a Spartacus-ban. Vagy nem is! Az ágyban! – vigyorgott Kyle. – Ez utóbbit mikor tűzzük végre műsorra?
– Hamarosan – mosolygott Sasha, és végighúzta tenyerét a telefon felett. Elképzelte Kyle puha bőrének érintését.
Felberregett a szünet végét jelző csengő.
– Mennem kell – mondta a fiúnak.
– Hallottam.
– Ö… Az esti előadás után nem tudlak hívni, mert sajtós buli lesz.
– Fasza!
– Most komolyan így akarsz elbúcsúzni tőlem? – kérdezte sértődötten Sasha, mire Kyle arcán újra felragyogott a mosoly.
– Türelmesen várok rád, szívszerelemem, és lankadatlan szorgalommal válogatom a kölest – biztosította.
Sasha ezután még türelmetlenebb lett. Egy emelést majdnem elhibázott. Amikor nem voltak színen, Olga megragadta az állát.
– Mi ütött beléd? Ha így folytatod tovább, még a halála előtt kinyírod a hattyút!
– Összeszedem magam – ígérte Sasha. – Ha lehet, induljunk el minél hamarabb.
– Oké, de az utolsó felvonást azért még befejezzük? – kérdezte türelmét vesztve Olga.
– Csak nem akarom lekésni a gépet – tördelte izgatottan a kezét Sasha.
– Egy magángépet nem lehet lekésni! – toppantott dühösen Olga, és otthagyta.
*
Max körbenézett a konyhában. Zavarában úgy tett, mintha nem venné észre az ismeretlen orosz fiút, aki az asztalnál ült, és a fölé a színpadot formázó makett fölé hajolt, amit reggel bársonylepellel letakarva hozott magával. Kinyitotta sorban a szekrényeket, hogy előkészítse a szükséges eszközöket. Jó nagy csörömpölést csapott. Amikor megfordult, összeakadt a tekintete a srácéval.
– Helló! – köszönt az orosz, és hozzátette: – Megint.
– Helló! – Max szórakozottan indult az asztal felé. – Sütnék valamit az ünnepeltnek – mondta. – Egy kis hely kéne az asztalon.
– Asztalon? – A fiú elgondolkodott, aztán hirtelen felpattant, és felkapta a makettet.
– Ne! Elférünk, csak húzd egy kicsit odébb!
– Odébb?
Max a tenyerén mutatta a kezével, hogy felezzék meg az asztalt. Ez bevált. Az orosz visszaült, és az asztal szélére húzta a makettet.
– Új bemutatóhoz – mosolyogta. – Csipkerózsa.
Max letette a sodrófát, és szemügyre vette a miniatűr díszletet, miközben a fiú mosolyán töprengett, ami egészen tűrhető volt. Természetesen meg se közelítette Kyle-ét, de önmagában nézve nagyon szép volt.
– Rózsika – javította ki.
– Rózsika – ismételte szorgalmasan a fiú.
– Mármint Csipkerózsika – pontosított Max.
Az orosz elnevette magát.
– Csipkerózsika. Így már lenni jó? – kérdezte még mindig nevetve.
Max bólintott, és érezte, hogy elpirult. Égett a füle. Egy ezüstfényű lábos falának tükrében megleste, hogy fest. Úgy találta, hogy borzalmasan. A gépen nem volt rá ideje, hogy rendesen belője a haját, és a sapka is sokat rontott a frizurája állapotán.
– Anton – mutatott magára a fiú. – Neked neved?
– Max. – Max ezt olyan gyámoltalanul mondta, mintha szégyellte volna, hogy csak három betű az egész.
– Szép.
Max álla leesett.
– Mi szép?
– Neked neved.
– Ugyan már! – legyintett Max. A mozdulat túl primadonnásra sikeredett, ezért elfordult, és nekiállt, hogy felkutassa a lisztet és az almákat a pitéhez.
A fiú fogott egy csipeszt, és újra a makett fölé hajolt. A mozdulattól arcába hullámzott sűrű, szőke haja. Türelmetlen sóhajjal terelte a füle mögé a játékos tincseket.
– Na, ez szép! – jegyezte meg Max. Kezdett múlni a zavara. Elvégre megdicsérték a nevét. Mondtak már neki sok mindent, de a nevét még senki sem találta szépnek.
– Mi szép? – emelte rá huncut kék tekintetét Anton, és pontosan azzal a döbbent és nevetséges hangsúllyal ismételte meg a kérdést, amellyel Max az imént feltette.
– Te.
Max hátrált két lépést, annyira meglepődött magán. Ezeknek az oroszoknak tényleg varázserejük van – gondolta.
Anton rámosolygott, azzal a mosollyal, ami még csak nem is hasonlított Kyle-éhoz, de azért csábító volt.
*
Sasha a bárányfelhőket nézte a repülőgép ablakán át. Mindegyik Kyle vidám könnyedségére emlékeztette, ezért megszerette őket.
Végre úton voltak hazafelé! A világon sok városban volt lakásuk, de az igazi otthonuk Sasha számára mindig Moszkva maradt. Olga mellette éppen azon ügyködött, hogy megszabaduljon az arcára kent rengeteg sminktől. Annyira siettek, hogy még erre sem hagyott neki időt az előadás után. Egyedül átöltözni engedte, de azt is csak azért, mert a lány nagyon makacskodott.
– Te készülsz valamire – bökött rá Olga, és hunyorított, mintha megpróbálna olvasni a gondolataiban, de a gondolatolvasást kettőjük közül Misha űzte profin.
– Igen. Kyle születésnapjára – mondta Sasha, le nem véve a szemét a felhőkről.
– Nem, valami más van itt. Valami rejtelem.
Sasha úgy tett, mintha ezt a megjegyzést meg se hallotta volna.
– Misha mondta, hogy megjöttek a haverjai is. Nagyon kivolt, hogy a nyakába varrtad az egész szervezést.
– Misha szeret hisztizni – jegyezte meg Sasha.
– Kedveli Kyle-t.
– Igen, tudom. De el ne áruld neki, hogy tudom!
– Ígérem, hogy a mi titkunk marad – kacsintott Sashára Olga. – De te akkor is készülsz valamire!
– Hagyjuk már ezt!
– Jó, hagyjuk, de azért készülsz. Na, gyere! Leszedem arról a titokzatoskodó képedről a vakolatot, hacsak nem félig leizzadt sminkben akarsz a szívszerelmed előtt tündökölni.
*
Kyle-t megrohanta a déjà vu. A díszlet más volt, de a színdarab ugyanaz maradt. Curt a kanapén ült, ő meg a tolószékében, és irtották a tévé képernyőjén a virtuális zombikat. Hát, ezt ő már kinőtte! Kyle nem öregnek érezte magát, hanem másnak. Lehet, hogy felnőtt Sasha mellett? Megkomolyodott volna? Fene tudja. Mindenesetre a zombiöldöklés többé nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit. Letette a konzolt.
– Megnézem, mit csinál Max – mondta, és a konyha felé gurult.
Curt még csak fel sem nézett. Ő egy fikarcnyit sem változott.
Kyle Maxet könyékig tésztában találta.
– Mi finom lesz? – tudakolta meg tőle, miután intett egy hellót Misha barátjának, aki a díszlettervekkel szöszmötölt.
– Almáspite.
– Az jó. Még hasznos lehet – nevetett Kyle.
Max egy pillanatra abbahagyta a tésztagyúrást, hogy kellően felháborodhasson.
– Meg ne merd gyalázni az almáspitémet! – förmedt rá a fiúra.
Kyle kihasználta az alkalmat, és belenyomta a mutatóujját a puha nyerstésztába.
– Undi, de izgalmas – osztotta meg a tapasztalatát. – Szerinted megváltoztam? – váltott hirtelen témát.
Max, amióta az eszét tudta, egyfolytában Kyle-on gondolkodott, de ezen a délutánon, pontosabban azóta, amióta Anton közölte vele, hogy szépnek találja a nevét, megfeledkezett róla.
– Nem tudom, ezer éve nem láttalak – rántotta meg a vállát, és gyúrta tovább a tésztát.
– Csak hat hónapja nem láttál, de nem a külsőségekre gondolok.
– Tudom. A belsőségekre. Azokat pláne nem láttam már egy jó ideje – mondta Max. A figyelme Antonról visszatalált Kyle-ra. – Nem tűnsz másnak – állapította meg, miután alaposan megnézte. – De valóban megváltoztál.
Kyle elégedettnek látszott. Újra beledugta az ujját a tésztába.
– Hagyd már ezt abba! – ütött a kezére Max.
– Hé, ez meg mi volt?!
– Nem vagy valami boldog – kockáztatta meg Max a feltételezést.
Kyle meglepődött.
– Pedig de! – tiltakozott azzal a furcsán új, komoly mosolyával. – Nem nullahuszonnégyben, de azért boldog vagyok. Szoktam nyavalyogni, de ki nem szokott! Ha nincs velem Sasha, akkor összeszottyadok, mint a használt koton, de amikor velem van, tündöklöm.
– Misha megmondta, hogy ez lesz – emlékeztette Max.
Az ismerős név hallatán Anton feléjük sandított. Max megragadta Kyle tolókocsiját, és távolabb gurította az asztaltól. Leguggolt a fiú mellé, és kikötötte a fűzőket a vászoncipőin, hogy aztán szebb masnikat köthessen belőlük.
– Te meg mi a csudát művelsz? – nézte érdeklődve Kyle Max szorgos ujjait.
Max érezte, hogy már megint vörösödik a feje.
– Ez a srác gyakran jár ide? – kérdezte suttogva.
– He?
– Ne játszd az értetlent, tudom, hogy vágod a szitut!
Kyle elvigyorodott.
– Ja, már reggel láttam a szikrákat. Misha barátja, vagyis inkább a munkatársa, mert nem egy barátgyűjtő alkat a pasas. Szexi, igaz? Ha azt mondom, hogy állandóan itt lebzsel, akkor ideköltözöl?
– Ne légy hülye! – morogta Max.
Kyle az orosz fiúra pillantott. Elmosolyodott, mert találkozott a tekintetük. Amíg készült a masni a cipőjén, megérintette Max vállát, a vállat, ami mindig ott volt, hogy rátámaszkodhasson vagy szomorkodhasson rajta.
– Hiányoztál – vallotta be.
Max kicsit réveteg, állandóan kételkedő kék szeme boldogan ragyogott rá.
– Tényleg? – kérdezte, és tett egy suta, simogatásszerű mozdulatot, de nem volt elég bátor ahhoz, hogy valóban hozzáérjen Kyle combjához.
– Tényleg – felelte őszintén Kyle, aztán Antonhoz fordult, és mondott neki valamit oroszul, amire a fiú azt felelte, hogy:
– Da.
Max rosszat sejtett.
– Mi a frászt mondtál neki?
– Nyugi, csak megkérdeztem, hogy itt marad-e vacsira.
Max nem akart izgatottnak tűnni, ezért várt pár másodpercet, mielőtt megtudakolta:
– És marad?
– Aha – mosolyogta Kyle.
Max kezdte megszeretni ezt az új mosolyát is.
*
Misha szobájában csak az íróasztalon álló földgömb alakú lámpa világított. Annak a halvány fényében rajzolgatott.
Folyton talált magának valami új szenvedélyt. Nem elégítette ki a rendezés, sem a tanítás a balettintézetben, sem a kosztümtervezés, sem a zeneszerzés, sem a versírás. Mindegyiket profin űzte, de csak legyintett, amikor szembesítették a tehetségével. Mindez csupán arra volt jó, hogy elfoglalja magát. Az egész élet arra volt jó, hogy elfoglalja magát vele. Ha nem születik meg – Misha biztos volt ebben –, akkor egy örökké tépelődő gondolatként lebegett volna a végtelenben.
Grafitceruzájával fekete lombú fát rajzolt, amelynek ágai egy fénylő tükrű tó fölé hajoltak. Ha nagyon fülelt, halhatta az emlékeiből előlopakodó gyereknevetést. Meglebbent a csipkefüggöny az ajtónyitás kavarta léghuzatban. Misha felkapta a fejét. Édes illat kúszott az orrába. Amikor ölelés fonódott a nyaka köré, és fekete hajzuhatag omlott a rajzolt tóra, maró bűntudat nyilallt a gyomrába. Csak egy pillanatig tartott, és Misha tisztában volt vele, hogy hazug berögződés, nem valódi fájdalom. Letette a ceruzát, és megcirógatta Olga karját.
– Sötét van itt, és hideg – mondta a lány.
Misha kibontakozott az egyre fojtogatóbb ölelésből. Felállt, hogy szembe fordulhasson Olgával.
– Fázol? – kérdezte.
– Kicsit – hangzott a válasz.
A csókot mindig Olga kezdte. Ez volt a rituáléjuk. Folyton újrajátszották az első, még óvatos csókjukat. Aztán Misha következett. A lány tarkójáról a hátára csúsztatta a kezét, és egy vággyal teli rántással magához szorította, hogy egymáshoz simuljon a testük. Ekkor következett a delejes tánc, az egymásba veszés, a szenvedélyes szex. Legvégül, az orgazmus hullámai között beköszöntött a béke, a puha csókok párbeszéde, és a simogató pillantások.
– Nem vagy éhes? Van almáspite az asztalon.
Olga kéjesen nyújtózott egyet. Felült, álmosan pislogott. Fekete hajába ezüstcsatot csillogott a holdfény. Lelépett az ágyról a padlóra. Misha olyan ámulattal nézte a lány karcsú, meztelen alakját, mintha Vénusz született volna meg a szeme láttára.
– Finom – dicsérte a süteményt Olga. Miközben evett, körbejárta a szobát. Az ablaknál kötött ki, és lenézett a kertbe. – Van odalent valaki. – Közelebb hajolt az üveghez. – Ketten vannak. Misha, két fickó smárol a kertünkben!
– Nagy eséllyel Max és Anton. Bár, amennyi buzi hemzseg ma este a házban, egyéb kombináció is lehetséges – világosította fel Misha.
– Ez a legújabb? – nevetett Olga.
– Milyen legújabb?
– Hát, szenvedélyed. Kerítőnek álltál?
– Én aztán nem!
Olga leszopogatta ujjairól a süteménymorzsákat, majd visszabújt az ágyba, és lerántotta Misháról a takarót.
– Tudod, mi a legszexibb benned? – kérdezte.
– Amit éppen a markodban tartasz – vigyorgott Misha.
Olga keze lesiklott Misha ágyékáról, és a mellkasa felé vette az irányt. Bal oldalon, ahol a dobogást érezte, megállt, és tenyere rásimult az izmokra feszülő bársonyos bőrre.
– A szíved.
*
Kyle nagy nehezen átfordult a bal oldaláról a jobbra, közben egy pillanatra sem engedte el a telefonját. Olyan szeretettel szorította, mint gyerekkorában az alvómaciját. Nyomasztotta a hálószoba sötétsége. Max és Curt látogatása felkavarta benne a leülepedett múltat. De az is lehet, hogy csak a rengeteg almáspite ülte meg a hasát, és a lelkének ehhez a kellemetlen érzéshez semmi köze nem volt. Nézegette a telefonját, hátha megszólal, hátha ki tud szuggerálni belőle egy hívást. Semmi. Igen, persze, Sasha mondta, hogy nem fogja hívni ma este. De akkor is. Kyle ott is talált reményt, ahol senkinek eszébe se jutott volna keresni.
Sehogy sem volt jó a fekvés, se a jobb oldalán, se a balon. Igazából nem is a fekvéssel, hanem a létezéssel akadt egy kis problémája. Mert hát, hogy lehet létezni Sasha nélkül?!
– Marhaság! – mondta a csendnek, ami, természetéhez híven hallgatott, és nem vágta rá, hogy igaza van.
Kyle még egy utolsó pillantást vetett a mobil fekete kijelzőjére, aztán lehunyta a szemét, és megpróbált elaludni. Egy farok, két farok, három farok… – számolt magában. A tizedik és a tizenegyedik farok között megszólalt a telefonja. Miután lebeszélte magát a hiábavaló reménykedésről, a hívás váratlanul érte. Ijedtségtől reszkető ujjai csak nagy sokára tudták megnyomni a kihangosítást.
– Nocsak – mondta. – Kilógtál a buliból telcsizni?
– Boldog születésnapot! – köszöntötte fel Sasha.
– Jaj, ne gyere már te is ezzel a szarsággal! – fakadt ki Kyle. –Tudtam ám, hogy hívni fogsz! – fogta nevetőre a hangját.
– Ennyire kiszámítható vagyok?
– Eléggé, de ne bánkódj, én így is szeretlek.
Kyle szétnézett a hálószobában, és meglepően otthonosnak találta. Belakta Sasha hangja.
– És milyen a buli? – érdeklődte meg.
– Milyen buli?
– Hát, amin vagy, az a sajtós buli.
– Unalmas.
– Mi van rajtad? – Kyle a hátára fordult, és kényelmesen elhelyezkedett, aztán letolta a csípőjéről a pizsamanadrágot és az alsót.
– Te most telefonszexelni akarsz? – érzett rá azonnal a helyzetre Sasha.
– Úgy látszik, én is kiszámítható vagyok – sóhajtotta Kyle. – Ott tartottunk, hogy mi van rajtad – emlékeztette Sashát.
– Egy szál törölköző. Akarod, hogy azt is levegyem?
Kyle meglepődött, de nem vette zokon, hogy előreugrottak. Elnevette magát.
– Most komolyan elképzeltelek egy szál törölközőben a színpad kellős közepén. Átkozottul jól mutatsz.
Sasha hangja elmélyült.
– Hunyd le a szemed, és képzeld azt, hogy besétálok a szobába!
– Édesem, én ezt már réges-régen elképzeltem, sőt, valójában soha ki se mentél ebből a szobából – világosította fel Kyle.
– Hunyd le a szemed! De tényleg! És ne csalj!
Kyle nagy szemeket meresztett a sötétbe, aztán pislogott párat. Nem direkt ellenkezett, hanem ösztönösen.
– Hallom a szempilláid suhogását – figyelmeztette Sasha.
Kyle végre szót fogadott.
– Becsuktam!
– Jól van, most megyek, és megcsókollak – mondta Sasha.
Kyle mosolyogva képzelte rá a szájára a csókot. Amikor megmozdult alatta a matrac, nem akart hinni az érzékeinek, olyan lehetetlennek tűnt.
– Szia! – csendült mellette Sasha hangja. – Kinyithatod!
Kyle hatalmas barna szemei bepárásodtak a boldog meglepetéstől. Mutatóujjával megbökte Sasha meztelen vállát, hogy igazi-e, vagy csak álom. Igazinak bizonyult.
– Te – mondta szűkszavúan.
– Igen, én – mosolygott Sasha.
Kyle ekkor végre magához tért, és a karjaiba zárta Sashát. Sokáig így maradtak, eléggé kicsavart, kényelmetlen pózban, összeölelkezve. Sasha addig ügyeskedett, amíg a szájával elérte a fiú száját. Kyle először megilletődve csókolt vissza, de aztán megmámorosodott, mert az ujjai nedves hajtincsekre leltek Sasha tarkóján. Imádta ezeket a kis megbúvó, szemérmes, göndör fürtöket.
Sasha érezte, hogy Kyle teste sután nekinyomódik. A hátára hengeredett, és hagyta, hogy a fiú teljes súlyával ránehezedjen. Kyle ezt nagyon szerette, és persze ő is.
– Basszus, tényleg csak egy törölköző van rajtad!
– Én megmondtam.
Kyle karjaiban megfeszültek az izmok, miközben megemelte magát, hogy elhelyezkedhessen. Amikor összesimult az ágyékuk, Sashából halk kis nyögés szakadt ki.
– Ez jó, ugye? – kérdezte Kyle feleslegesen, mert láthatta, hogy mennyire jó.
Sasha válasz helyett, úgy ölelte át Kyle-t, hogy segíthesse a mozgásban. A szoba csendje megtelt a sóhajaikkal és a csókjaik hangjával. Sasha megbűvölten nézte maga felett Kyle vágytól tépett szépségét. A fiú hol lehajolt hozzá, hogy ajkával megérintse az ajkát, futólag és sietve, hol a homlokával simított végig az arcán. Aztán Kyle egyszer csak megdermedt, és nem mozdult. Nézte Sashát mosolyogva, ziláltan, kócosan, csillogó szemekkel.
– Téged kértelek, és megkaptalak – mondta. – Ez eddig a legjobb születésnapom. Lehet, hogy ezentúl elkezdem ünnepelni.
– Erről jut eszembe! – Sasha gyöngéden visszafektette a hátára Kyle-t, és felpattant az ágyból. Behozta a folyosóról a bőröndjét, és előkeresett belőle egy szépen becsomagolt ajándékot. Időközben megszabadult a törölközőtől is. – Ezt neked hoztam.
Kyle a könyökére támaszkodott, és kíváncsi mosollyal intett Sashának, hogy bontsa ki. Amikor lekerült a dobozról a díszcsomagolás, és meglátta, mit kapott, elröhögte magát.
– Arany farokgyűrű! Milyen romantikus!
– Felpróbálod?
Sasha meg sem várta a választ. Lehúzta Kyle bokájáról a köré tekeredett alsónadrágot, és ráérősen puszikat szórt a lábára a combja felé haladva.
– Ö… Ha szeretnéd – dünnyögte a fiú –, szopogathatod a nagylábujjamat.
Sasha zavarba jött. Elég régóta voltak együtt, és megszokta, hogy Kyle egyfolytában előrukkolt valami meglepetéssel, de ez most túlságosan váratlanul érte. Felült, szégyenlősen elmosolyodott.
– Ha szeretnéd… – mondta tétován, mire Kyle paprikavörös lett, és nagy lendülettel pofán vágta magát a tenyerével. Nem így akarta, de így sikerült, mint a próbahetük első napján.
– Lehetséges, hogy elfelejtsük azt, amit az imént mondtam? – kérdezte.
– Lehetséges – bújt hozzá Sasha, és elvette az arca elől a kezét, hogy megcsókolhassa.
Kyle megfogadta magában, hogy ezért még bosszút áll. Ha törik, ha szakad, valahogy kicseszik Mishával. Időközben Sasha újra dél felé kalandozott, és Kyle fejéből kiröppent a bosszúvágy. Most nem kellett kérni rá, lehunyta a szemét, mert ha akarta volna, se tudta volna nyitva tartani. Sasha ajkai cirógatva fogták körbe. Érezte, hogy forró nyálcsepp csurog végig a bőrén. Megrándult a csípője, és ő felnyögött. Belefúrta az ujjait Sasha selymes hajába. Mélyen magába szívta az izzadság és a szex illatát, aztán egy hosszú sóhajtással visszalehelte az éjszakába.
– Szerintem jöhet az a gyűrű – mondta.
Sasha segített neki felülni, megvárta, amíg kényelmesen megtámaszkodott, majd a dobozért nyúlt. Kinyitotta. Kyle a dobozban egy másik dobozt pillantott meg, egy kis piros bársony dobozkát. Amikor Sasha azt is kinyitotta, és a tenyerén felé emelte, csak ennyit tudott mondani:
– Szerintem ez kicsi lesz rá.
Sasha megrántotta a vállát, és megeresztett egy annyi baj legyen mosolyt.
– Akkor húzzuk az ujjadra! – indítványozta.
Kyle szája széle megremegett. Sasha meglátta a kis remegést, és a fiú fogait is, ahogy próbálták rendre utasítani. Nem tudott tovább uralkodni magán. Magához szorította, és belesuttogta a hajába:
– Kyle, Kyle, Kyle!
Ezek tűntek a legmegfelelőbb szavaknak, mert bennük volt minden, amit érzett, és benne volt az is, aki iránt érezte.
Kyle ölelte az ő megnyomorodott testéhez préselődő csodás testet. Érezte a belőle áramló egészséges erőt. Sasha izgatott, szerelmes szívdobogása ott lüktetett a mellkasán. Ha nincs a baleset… Nem erre akart gondolni, de ez jutott eszébe. Ha nincs a baleset…
– Sasha – mondta ki végül, amikor újra szóhoz tudott jutni. Áthelyezte a súlyát a jobb karjára, és a fiú felé nyújtotta bal kezét.
Kyle ujjára remekül illett az eljegyzési gyűrű, amit gyémánt helyett gravírozott rajz díszített: egy kerék a közepén apró balettcipővel.
– Jól áll – állapította meg Sasha.
Kyle alaposan szemügyre vette az ajándékot. Barátokozott vele, elvégre sokáig fogja viselni. Elhatározta, hogy élete végéig. Fülébe csengett, amit Misha mondott a születésnapokról, és akármennyire utálta, igazat kellett adnia neki. Sashához hajolt, és mielőtt megcsókolta volna, nevetve elsuttogta:
– Boldog születésnapomat neked!
VÉGE