Szia Carol, végigkìnlódtam a történetet, de nem azért mert olyan rossz lett volna, hanem a könnyfátyolos szemem miatt nem bírtam rendesen olvasni. Rengeteg szívbemarkoló történetet olvastam már,de sírni rajtuk ritkán tudok. Most elérted ezt is, a te hibád,hogy feldagadt szemmel kell kommentet írnom :P A történet második felétől elvesztem... már-már elhittem hogy kicsináltad Zsoltot is(velem együtt) szegény srác tuti dunának megy..... aztán végül felcsillantottál egy icipici reménysugarat és ennemk nagyon örültem. Köszönöm ezt a szìvbemarkoló történetet. Hiába volt a figyelmeztetés, felzaklatott, pedig megfogadtam,hogy nem olvasok hasonló történetet, a te írásaidnak nem lehet ellenállni. BOLDOG Karácsonyt!

Szia! :)
Sajnálom, hogy megríkattalak a történettel.
Nem terveztem kifejezetten könnycsatorna mosónak. :) Valóban nem egy könnyű téma, de ha az élet dolgairól szeretnék írni, akkor előbb-utóbb ilyesmi is sorra kerül.
Carol senkit nem "csinál ki". ;)
Köszönöm, hogy azért - fogadalmad ellenére - elolvastad. <3
Boldog Karácsonyt Neked is!

:) nos a kicsinál talán kissé erős volt, védelmemül annyi, hogy éjfél körül írtam...

Azért idéztem, mert tetszett. Jobb, mint a kinyúvaszt. ;) A lényeg, hogy Carol kerüli a depi endet. :D

Imádtam. :) Az elejétől a végéig.

Nagyon furcsa, mert Nicholas különleges volt. A te szereplőid valahogy mindig azok, de Nicholas valamiért még közülük is kitűnt. És engem is meglepett, hogy Adam tudta. Legalábbis az első pillanatban, mert mondom "Mi? És akkor mi volt az a kirohanás?" Ha az nem lett volna, nem lett volna ilyen izgi. ^^

Kicsit Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában című könyvre emlékeztetett, azt hiszem. Persze a sztori teljesen más volt, de a hangulat, amit árasztottak a sorok... nem is tudom, olyan megmagyarázhatatlan, hogy így vonz és beszippant.
És ezt a megmagyarázhatatlant szeretem a történeteidben! Hogy megmagyarázhatatlanul imádom őket. :D

Szia!
Örülök, hogy tetszett a történet. Jó látni/tudni, hogy Nicholas személye ilyen szerethetővé nőtte ki magát. :) <3
Szándékomban állt, hogy meglepődjetek, mert mindig szeretek egy kis meglepetést, aha-élményt okozni. :D Adam kirohanása egy harc volt, amit önmagával vívott, mert akármilyen szuperképességekkel bír, azért mégiscsak egy kicsit önző, gyarló ember. ;)
Nem hallottam még erről a könyvről, de most rákerestem, és határozottan felkeltette a figyelmemet. Köszönöm szépen, hogy említetted! Felteszem a szülinapos listámra (a karácsonyi már betelt :D).

Hidegrázósan - a legpozitívabb értelmében - imádtam a történetet! A finálénál kicsit rám jött a riadalom, hogy ennyi és vége, de megnyugodtam. :)
Nick különleges helyet érdemelt ki a kedvencek között, mert sosem találkoztam még annyira egyedi és zseniális történettel, ahol a nagy szerelem nem csak eltűnik a múltban az újabb szerelem miatt, hanem óhatatlanul is részévé válik a jelennek. (Ez a baj a legtöbb történet elmúlt nagy szerelmeivel, hogy valójában csak illúziók voltak.)
Mindig meg tudsz lepni a témaválasztásaiddal, de ezért is van az, hogy ha egy kicsit megcsömörlök, a Te történeteidhez mindig visszatérek.
Köszönöm, hogy írsz! <3

Szia Asha! :)
Ez a történet kicsit vadhajtás volt, csak úgy jött, és nekem le kellett írnom Nicholas posztjait. Így nekem is különleges helyet foglal el a szívemben. :) Nehéz időszakban állt mellettem, és sok nehézségen átsegített.
A nagy szerelem, de még az illúzió is - tapasztalatom szerint - mindig ott van, mint egy szellem, a későbbi szerelmekben.
Nagyon örülök, hogy nálad is ilyen sikert aratott ez a történet.
Köszönöm szépen, hogy írtál! <3 <3

Kedves Carol!

Jól elbénáztam, hogy nem írtam hamarabb kommenteket az egyes fejezetekhez. Úgy sokkal érdekesebb lett volna az, hogy nekem eszembe jutott már korábban, hogy Adam esetleg tudja, hogy Nicholas vágyakozik utána, csak a barátságuk féltése miatt nem mond semmit. :D

Na ja, azért elég nagy meglepetések értek végig, egyik érzelmi kitörésből estem a másikba. Az igazság az, hogy én végig szurkoltam a Nicholas-Adam párosnak, még ha mélyen tudtam is, hogy az nem lenne valóságos (mint ahogy Nicholas leírta, hogy Voltaire a valóság).

Én egy tipikus álmodozó vagyok, én nem elégszek (még) meg a valósággal... nekem ehhez még fel kell nőnöm. Szóval ilyen szempontból nekem szerintem kicsit más érzésekkel ért véget ez a sztori, mint mondjuk Nicholasnak magának, najó nyilván nem lehet összehasonlítani minket pff...

Pár éve láttam egy filmet, ami arról szólt, hogy egy fiatalember szerelmes a legjobb barátjába. Időközben a kettősükbe becsatlakozik egy lány, és a barátnak megtetszik, és össze is jönnek, de ez a szegény srácban is elindít valamit, és a végére kibukik a nagy titok. A barát akkor azt mondja, hogy nem akarja elveszíteni a legjobb barátját, de a lány a szerelme, és a fiút nem tudja úgy szeretni, ahogy ő szeretné. Nagyon szomorú a film vége, ráadásul még tehetetlen dühöt is éreztem, mert ez olyan dolog, amin nem tudsz változtatni, hogy a másik mit érez... de közben a barátot is megértettem, neki is irtó rossz volt így, hogy szereti a barátját, de nem úgy, és ezért elveszítheti végleg. Ez a szétszakadás érzés megöl.
Ebben a filmben nem volt folytatás arról, hogy mi lett velük később, és itt meg tök jó volt olvasni, hogy megmaradt a kapocs közöttük :) Hogy az a speciális szeretetük volt olyan erős, hogy egymás életében maradhassanak.

A történet végéhez szólva, tetszik, hogy ugyan lett "megoldás" meg "végkifejlet", de megmaradt a melankólia a vissza-visszatérő vágyódás miatt. Ugyan a titok kiderült, ami végül is nem is volt titok, de az érzelmek ettől még hirtelen nem oldódnak föl az éterben, sőt Nicholas esetében sose fognak. Ez egyszerre szomorú és örömteli; hihetetlen és valóságos.

Tudom, hogy ez már mazochizmus, de szeretem ezt a facsaró érzést a szívben, amikor ilyeneket olvasok (csak az én valóságomban ne lenne ilyen...).

Köszönöm ezt a csodálatos történetet, amely megmutatta, hogy ugyan a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy mi szeretnénk, de attól még lehet valami más helyette / mellette, valami más, ami akár még jobb is lehet, mert a valóságos jó jobb kell hogy legyen, mint a nem létező legjobb...

Ezzel a kis katyvasszal a végén zárom most a hozzászólásomat... :D

Aileen

Szia!

Csodálkoztam is, hogy senki nem említette meg ezt a lehetőséget. :) Az én fejemben Adam mindig is tisztában volt a dolgokkal, és ennek tükrében írtam Nicholas posztjait.

Nem sok olyan meleg témájú film van, aminek happy a vége... de azért akad.

Ez egy hagyományostól eltérő szerelmi történet lett, legalábbis yaoi-s keretek között hagyományos. Bár Voltaire is eléggé mesebeli. :)

Köszönöm, hogy végigkísérted a történetet, és köszönöm szépen a sok hozzászólásodat, gondolatodat is! <3

Nekem végem van! Nagyon tetszett ... egy apró -finom gesztus és máris lebuktak, jaj olyan izgatott vagyok mi lesz majd Adam reakciója.
Nicholas-Voltaire páros verhetetlen!
Kedvenc részem:
"Jó alaposan lesmároltam Voltaire-t, megölelgettem test szerte, végül visszatértem a kedvenc alkatrészemhez és tenyerembe vettem, hogy elbabusgassam.

– Lemerült – sóhajtotta Voltaire szomorúan.

– Nem baj, csak pro bono cirógatom, még töppedten is imádom.

Voltaire felpillantott a plafonra. Nem lett könnyes a szeme, de majdnem.

Turbékoltunk, mint a galambok."

Hát lehet őket nem szeretni? És a végén, ahogy Voltaire vigasztalta Nicholast, nekem is kedvem támadt megölelgetni őket egy picit!

Köszönöm az élményt!

Éppen ma írtam őket egy kicsit. :D
Bizony, milyen kevésen múlok milyen sok. :)
A Nick-Voltaire páros jól elhúzott a kedveltségi versenyben, és Adam igencsak lemaradni mögöttük.

Örülök, hogy ilyen sikere lett ennek a történetnek. Nehéz szívvel fogok megválni tőle. :'(

Köszönöm, hogy írtál! <3

Hűha! Majdnem infarktust kaptam, mikor megláttam, kevésen múlt, hogy nem csúsztam le a rendelésről...
Annyira örülök, hogy mégis összejön a harmadik könyv! Olyan sok örömöt adnak, az elsőt már 3szor elolvastam. :)
Már írom is a rendelést!

Szia!
Jobb későn, mint soha! ;)
Örülök, hogy ennyi örömet adnak. :3 (Örülök, hogy van értelme annak, hogy írásra adtam a fejem. :))

Szia Carol!

Megörültem az új Pál utcais fejezetnek, mert régen írtál már róluk. Vissza is kellett olvasnom, hogy milyen az "olyan fiú" :D

Szeretek róluk olvasni, mert a régi időket idézi vissza, amikor még az emberek (gyerekek) tovább voltak ártatlanok, amikor szájról szájra jártak az információk, nem a neten "okosodott" a tudatlan, és így minden valahogy izgalmasabbnak tűnik. Ma már a felfedezésnek nincsen tétje, nem kell megküzdeni érte...
Nem tudom, miért írok ilyeneket, valami csalódott melankólia lett úrrá rajtam, és valószínűleg nincs is igazam, holnap mást fogok gondolni... de mindegy most, most egy picit én is Pál utcai akarok lenni.

Ja, és tetszett ez a mondat: "Mintha már ezer éve tartana ez a nap."
Valahogy annyira szívből szólt, és annyira átéreztem, hogy meg kellett jegyeznem :)

Ami a fejezet végén történt, pedig hirtelen ért, de szerintem csak azért, mert ők sem gondolták, hogy ez valaha bekövetkezhet.

Egyébként meg mostanság át tudom érezni azt is, hogy Geréb érinteni akar, és ezért úgy intézi az eseményeket, hogy azok megtörténhessenek. És ez tetszik benne. Ez a bátor akarás, ami tettbe fordul, mert mer hallgatni a belső vágyaira. Valahogy ezt is a gyermekiességének tulajdonítom, de jobban belegondolva azért elég sok jól működő felnőtt is képes erre. De tény, hogy nagyon sok gyerek vágyát törik le a felnőttek ("Nem körülötted forog a világ"). De most elkalandoztam, bocsánat :)

Örülök, hogy újra olvashattam tőled, és kíváncsian várok bármit^^ :)
Aileen